Hírek

  • Remek magyar kezdés a Máltai Meghívásos Játékokon

    A bowlingos Kardos Krisztiàn szerezte a magyar csapat első érmét a Máltai Játékokon. A Bárczi DSK versenyzője a férfi egyéni kategóriában bronzérmes lett, míg Szokolóczy Szandra, a Liget Otthon sportolója a 4.helyen végzett a női egyéni mezőnyben.
    Szívből gratulálunk Nekik, valamint Molnár Melinda szakágvezetőnek és a bowling csapatot Vallettában irányító Modla Csilla szakágvezető helyettesnek!?⭐️?”
    Fotók: Horváth Gyula

    IMG 6615

  • Remek teljesítmény, 38(!) érmet szereztek speciális olimpikonjaink az utolsó előtti berlini versenynapon

    A hetedik versenynapot követően 31 arannyal, 26 ezüsttel és 15 bronzérem megszerzésénél tart a magyar küldöttség a berlini speciális olimpián, ugyanis szombaton összesen 38 éremmel bővítették a kollekciót.

     Aranyérmet szerzett 100 méteres síkfutásban Takács Adél, a Varga Ágnes-Horváth Zsolt bocsa páros, a tollaslabdázó Topjánszki László, Mayer Barbara görkorcsolyázó, valamint a Mente Teréz-Barna László és a Czibula Ilona-Buzás Imre görkorcsolya váltók. Győzelemnek örülhetett két teniszező, Albert Ernő és Török Tamás. Kiváló teljesítményt nyújtottak a tornászok is. Gulyás Noémi, aki 4 aranyérmet, Matskássy Pál 3, Holdosi Károly 2 elsőséget zsebelt be.

    Az utolsó versenynapon vasárnap atlétikában és teniszben lesz magyar érdekeltség, este pedig a záróünnepséggel fejeződik be a speciális olimpikonok németországi világeseménye.

    specolimpia 960px

  • Remek versennyel zárták az évet a teniszezők

    8 egyesület 72 sportolója fogott ütőt a kezébe az évadzáró MSOSZ Országos Tenisz Versenyen, a budapesti Golden Ace & Sport Tennis Club-ban. Orbán-Sebestyén Katalin szakágvezető meghívására tiszteletét tette az eseményen Lengyel Lajos MSOSZ elnök, Wisinger János MSOSZ tiszteletbeli elnök, Wiesnerné Oravecz Éva MSOSZ társelnök, Sütő Csilla MTSZ főtitkár, Sávolt Attila MTSZ szakmai igazgató, Dr. Cserny Ákos, a Testnevelési Egyetem rektorhelyettese, valamint a korábbi válogatott jégkorongozó Szuper Levente, a paralimpiai bajnok Ekler Luca és az MSOSZ nagykövet Gubacsi Zsófia is. A rendezvényen a Kölyök Sportolók is bemutatták, hol tartanak a sportág ismeretében.

    402210752 394858209534328 7086201300743644039 n

  • Remekeltek judosaink és összesen 7 érmet szereztek a nemzetközi porondon

    12 ország 150 indulója vett részt az Európai Judo Szövetség által rendezett adaptív judo versenyen a horvátországi Velika Goricában.
    Eredmények:
    I. Hely: Krizonics Ádám (PL-Kassa SE),
    Kovács Ádám (PL-Kassa SE.),
    Markó Gergely (Óbudai JC),
    Olasz Krisztina Mogyi Bajai JC),
    Papp Lilla (Görbeország),
    II. Hely: Lipták Viktória (PL-Kassa SE),
    III. Hely: Redenczki Sára (Szatymazi JC)
    Gratulálunk a magyar csapat minden tagjának a kiváló eredményekhez!
    Információ: Pestszentlőrinc-Kassa SE, Juhász József szakágvezető

    judo fotó 1

  • Rendkívüli közlemény a kazanyi Speciális Olimpia Téli Világjátékokkal kapcsolatban!!!

    Rendkívüli közlemény a kazanyi Speciális Olimpia Téli Világjátékokkal kapcsolatban!!!
    A Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség (SOI) mély szomorúsággal és csalódottsággal jelenti be, hogy a 2023. január 21-i kezdéssel, az oroszországi Kazanyba tervezett Téli Világjátékokat nem rendezi meg. Ezt hivatalos közleményében tudatta a Timothy Shriver elnök által irányított szervezet.
    Az orosz-ukrán háborús konfliktus a sportvilágra, így a Speciális Olimpiára is egyre erőteljesebb hatással van. Az SOI vezetősége ezért úgy határozott, hogy már nem tudják biztosítani a Téli Világjátékok hatékonyságát és a sportolóik, közösségük biztonságát Kazanyban.
     
    Az SOI közleményében továbbá hozzátette:
    „A hetek óta érezhető bizonytalanság és a félelem lehetetlenné teszi, hogy tovább szervezzük a világeseményt. Az értelmi fogyatékossággal élő emberek aránytalanul, igazságtalanul szenvedik meg ennek a háborús konfliktusnak a következményeit. Csatlakozunk a milliókhoz, akik békét és az erőszak beszüntetését követelik világszerte. Elköteleztük magunkat, hogy tovább dolgozunk a Speciális Olimpiáért most és a jövőben is. Elszántak maradunk sportolóink felé tett kötelezettség vállalásunkban, politikai, nemzeti vagy egyéb határokat figyelmen kívül hagyva. Mi olyan közösség vagyunk, akit semmi nem állít meg egy olyan inkluzív világméretű mozgalom megalkotásától, amit sportolóink szava, víziója és példája vezet. Ezután is erre a küldetésre fókuszálunk egy új és még erőteljesebb módon az előttünk álló napokban, hónapokban és években.”
     
    A Világjátékok törlése érzékenyen érinti az SOI mintegy 190 országának versenyzőit, köztük a 43 fős magyar delegáció tagjait is, akik évek óta rendületlenül készültek a nagy világeseményre.
    Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) elnöke nyilatkozatában kiemelte, hogy nagy szomorúsággal vették tudomásul a Világjátékok törlését, de a sportolók biztonsága mindenekfelett áll. A hazai szövetség vezetője hozzátette, hogy 2022. március 7-én, hétfőn részletesen is tájékoztatják az érintett szakágvezetőket, edzőket, sportolókat, delegációtagokat.
  • Segíteni sokféleképpen lehet

    Az Európa2000 Középiskola sokszor és sokféleképpen segítette már munkánkat, ez alkalommal egy kiváló "tolmáccsal", Buga Nándorral. Kiss Tamás, a Special Olympics Europe Eurasia Vezető Sportolói Tanácsának tagja egy online megbeszélésen képviselte hazánkat. Jó hangulatú, hasznos órát tölthettek együtt a térség országainak képviselői. És már a következő megbeszélésük is ki lett tűzve! Hajrá, fiatalok!

    Információ és fotó: Voith Petra programvezető

    420493921 390181470173323 5244984565176415099 n

  • Sítábor kezdőknek

    Február 13. és 16. között zajlott szövetségünk kezdőknek hirdetett sítábora, Dadon. Nyíregyházáról, Kaposvárról, Nagyatádról, Pécsről Kömlődről és Oroszlányból érkeztek sportolók, összesen 23-an, akik több csoportban kezdték meg a felszerelés kiválasztása utáni első gyakorlást.

    Sikeres felkészülést kívánunk!

    Köszönjük az információkat Molnár Sándor szakágvezetőnek!

    sí kép

  • SO JUDO SIKEREK Hollandiában

    Szeretettel gratulálunk judo versenyzőinknek a hollandiai nemzetközi versenyen elért 2-2 ezüst és bronzéremhez!
    Juhász József (MSOSZ judo szakágvezető) jelenti:
    “A speciális olimpikonok Juhász Dániel vezetésével, Hollandiában, Venrayben vettek részt 4 fős csapattal. A rendkívül erős és népes mezőnyben, (több, mint 300 versenyző, 26 ország) Krizonics Ádám II. (PL-Kassa), Olasz Krisztina (Mogyi Baja) II. hely, ezüstérmesek, Kovács Ádám III. (PL-Kassa), Papp Lilla (Görbeország) III. helyezettek, bronzérmesek lettek.
    A versenyzőket edzőik is elkísérték a versenyre, Csete Margit és Megyeri László, akiknek szintén gratulálunk!”

    406240530 834531065347715 4729039088030725064 n

  • SOCIAL SERVICE FOR SCHOOLS KONFERENCIA, ahol mi is ott voltunk

    Egy nagyon érdekes és hasznos rendezvényen járt szövetségünk "Szállj Be Te Is!" és
    Önkéntes Programjainak vezetője, Voith Petra, aki a következő sorokat osztotta meg
    velünk.
    "Social service, önkéntesség és közösségi szolgálat, a középiskolás korosztály számára
    kötelező. De a kötelezettség mellett lehet élvezetes, hasznos, tanulságos is. Az Európa
    2000 középiskola egy 3 éves Erasmus projekt zárásaként rendkívül érdekfeszítő és
    hiánypótló konferenciát tartott a témában, amelyen mi is részt vettünk.”

    309306269 469570281857832 8703724182181764620 n309575228 469570295191164 353254368139164491 n309627483 469560281858832 7493483543293636971 n309722903 469559901858870 4462497673858036108 n

  • Speciális Olimpia a Kossuth Rádióban

    A május 5-i Esélyegyenlőségi Nap kapcsán Lengyel Lajos elnök úr is nyilatkozott a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

    https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/...

    10:23:14-től kezdődik a telefonos interjú.

    A teljes beszélgetés pedig 10:20:00-tól hallgatható vissza.

    Fotó: EM Soós György

    Lengyel Lajos delegációvezető

  • Speciális Olimpiáról az Európa Rádióban

    Pázmány Viktória MSOSZ elnökségi taggal, egyetemi tanársegéddel készült interjú az Európa Rádióban.

    A Speciális Olimpiai Mozgalom célja, hogy befogadó közösségeket építsen, amelyekben képességeitől függetlenül minden embert elfogadnak és szívesen látnak. Ehhez kapcsolódik az Egészségtudományi Kar Nyíregyházán.

    https://europaradio.hu/.../engedd-hogy-gyozzek-de-ha-nem...

  • Speciális olimpikon gyorskorcsolyázók évadnyitó versenye a Gyakorló Jégcsarnokban

    Szövetségünk rövidpályás gyorskorcsolyázóinak évadnyitó versenye november 27-én került megrendezésre a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban, amely segítette a jövő évi grazi Osztrák Nemzeti Játékokokra és a 2025-ös torinói SO Világjátékokra való felkészülést.
    A versenyt Máté-Schwarcz Gergely az MSOSZ sportigazgatója nyitotta meg és végig szurkolt korcsolyázóinknak.
    A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség /MOKSZ/ támogatásával létrejött rendezvény sikeres lebonyolításához hozzájárult a megszokott versenyiroda (Miklós Zsolt, Makai Istvánné, Kovács Szilvia) mellett, Novák Antal starterbíró, Tamus Márton, Gárdián Zsombor pályabíró és Garzó Erika időmérő, SO görkorcsolya szakágvezető helyettes.
    Sportolóink hosszabb versenytávokat 500m, 777m, 1000m teljesítettek, a kisebbek a rövidebb távokon 111m, 222m, 333m javítottak időeredményeiken. Biztató teljesítményük révén a válogatott keret tagjai lehetnek. Versenyzőink korcsolyáinak karbantartásában Tamus Marci segített. Köszönjük.
    Megtiszteltetés volt számunkra, hogy az eredményhirdetéskor az érmeket Bánhidi Ákos, a magyar short track válogatott szakmai vezetője adta át. Ákos méltatta korcsolyázóink teljesítményét, gratulált versenyzőinknek és vigasztalásul egy kizárása miatt elkeseredett versenyzőnknek ajándékként Liu Shaoang olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó dedikált fényképét adta át.
    A verseny zárásaként az idei, berlini SO Világjátékokon 12 érmet szerző görkorcsolya válogatott tagjait köszöntöttük.
    Köszönet mindenkinek, aki részt vett a verseny sikeres lebonyolításában! A szülőknek az utazásban, versenyszervezésben nyújtott segítségért, a csodás képekért eM. Soós Györgynek és Blaskó Fiák Blankának. Blanka korcsolya edzőként is segíti versenyzőink felkészülését. Csizmadia Ildikó SO gyorskorcsolya szakágvezetőhelyettesnek pedig jobbulást kívánunk!

    Szöveg:
    Miklósné Malek Erzsébet
    gyorskorcsolya szakágvezető

    kori kép

  • Speciális olimpikonok kísérték a pályára a magyar férfi kézilabda válogatottat

    Tapsvihar és szurkolás egyszerre az Érd Arénában. Hatalmas élményben volt részük a speciális olimpikonoknak október 12-én, hiszen magabiztos győzelmet aratott a magyar férfi kézilabda válogatott a litvánok elleni Eb-selejtezőn. Versenyzőink pedig bekísérhették a meccsre Miller Rolandékat, együtt énekelhették el velük a Himnuszt és a pálya széléről szurkolhattak nekik!

    Lengyel Lajos elnök úr a csarnokban és a televíziós közvetítés szünetében, az M4 Sporton adott interjút az MSOSZ és a Magyar Kézilabda Szövetség évek óta tartó eredményes együttműködéséről.

    Szívből gratulálunk a magyar férfi kézilabda válogatottnak és tisztelettel köszönjük a lehetőséget a Magyar Kézilabda Szövetségnek!

     

    310304872 525581336242691 2237025166677130544 n310459101 525581259576032 9208055896309578038 n310473218 525581656242659 2410303621552659390 n310574666 525581206242704 1822255000039582299 n310578463 525581912909300 5038773649656068055 n310635390 525581686242656 4693599084480070616 n310978260 525581409576017 7444673556179645027 n311458748 525581282909363 3081045568049314949 n

  • Spolár Edina koordinálja szövetségünk dél-dunántúli Családi Program részét

    Néhány hete beszámoltunk arról, hogy megalakult az MSOSZ Családi Program

    Munkacsoport. A célunk, hogy a Családi Program behálózza az országot, minél több családhoz, hozzátartozóhoz eljuttatva a Speciális Olimpia mozgalom hírét, a benne és ebben a kivételes közösségben rejlő lehetőségeket. A munkacsoport tagjai bástyaként kívánnak szilárd támaszai lenni a Magyar Speciális Olimpia Szövetségnek és családjaiknak.

    Fogadja mindenki sok szeretettel Spolár Edina bemutatkozását.

    Edina és családja Pécsett hihetetlen energiával vezeti a Kölyök Programot és lelkesedésük, elhivatottságuk reméljük, hogy sokakat vonz be a későbbiekben a Speciális Olimpia világába. Edina elsősorban a dél-dunántúli régióban nyújt segítséget a Családi Program munkacsoport tagjaként.

    Elérhetősége: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    "Spolár Edina vagyok. 3 gyermekes édesanya. Életünkben mindig nagyon fontos szerepet töltött be a sport és a család. Ezért nagyon örültünk, amikor 2022 novemberében kapcsolatba kerültünk a Magyar Speciális Olimpia Szövetséggel, a Pécsi Down Alapítványon keresztül. 2023 februárjától Kölyök Sportoló edzéseket tartunk Pécsett a 2-8 éves korosztályú értelmi fogyatékossággal élő és ép gyermekeknek, ahol óvodapedagógusi tapasztalataimat kamatoztatom. Férjem, Szigethy Béla ezzel egyidőben a 8 év feletti ép és értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak floorball csapatot hozott létre, profi sportolói pályafutásának és edzői tapasztalatainak felhasználásával. Az edzéseken egymást segítjük. Legkisebb gyermekünk, Sárika, aki Down-szindrómával született, a floorball csapatunk oszlopos tagja és a Pécsi Úszóiskola úszója. Megtisztelt a felkérés a Családi Munkacsoport részéről a közös munkára. Igyekszem ehhez értéket hozzáadni. A pécsi és Pécs környéki értelmi fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családokat pedig szeretettel várjuk edzéseinken."

    Családi Programhoz kép

  • Sport, Művészet, Érzékenyítés Mohácson

    Július 29-én rendeztük  meg a  14. Eunice Kennedy Shriver Emléknapot Mohácson, a városi
    önkormányzattal közösen. A művészeti- és sportnap az integráció és az elfogadás jegyében
    telt a Deák téren. 
    A különleges napon 10 szakág részvételével zajlottak a MSOSZ sportági bemutatói.
    Lehetett asztaliteniszezni, floorballozni, judozni, kézilabdázni, kosárlabdázni, focizni,
    teniszezni, tollaslabdázni, de ki lehetett próbálni a Mozgásélmény/MATP szakág feladatait is.
    Népszerűsítő kiadványaink felvonultatása mellett a Családi Program Hálózat és a Kölyök
    Sportoló Program is bemutatkozott, sőt szakembereink érzékenyítő játékokkal és
    kézműveskedéssel várták a kedves érdeklődőket.
    Az együvé tartozás és a különbségek nélküli élet jelképeként egy 1.5 km-es kerékpáros
    demonstrációval tisztelegtünk Kennedy asszony munkássága előtt.
    Az akcióban résztvevők: speciális olimpikonok, edzők, szimpatizánsok a program
    megnyitójára érkeztek meg a színpadhoz, élükön Kiss Tamás Világjátékok-aranyérmes
    asztaliteniszezővel, aki futva vitte kezében az olimpiai fáklyát.
    Díjak átadására is sor került az EKS Napon.
    Elismerésben részesült az esemény támogatása kapcsán Mohács Város Önkormányzata és a
    Mohácsi Kossuth Teátrum. Pávkovics Gábor polgármester és Mészáros Ágnes
    intézményvezető vette át a plaketteket.
    Kimagasló szakmai munkája elismeréseként díjazták Kelemen Zsuzsanna korábbi
    műkorcsolya szakágvezetőt, és Vas Mária korábbi műkorcsolya szakágvezető-helyettest.
    Azokra is gondoltunk, akik már nem lehetnek velünk.
    A torna szakág néhai szakágvezetőjének Hajdú Lászlónak és a Családi program néhai
    koordinátorának, a szövetség elnökségi tagjának, Hammerné Gusztics Magdolnának emléke
    előtt tisztelegve posztumusz elismeréseket is átadott Lengyel Lajos elnök úr, akitől a két
    felejthetetlen szakember gyermeke, Hajdu Lívia és Hammer Ádám vette át meghatódva a
    díjakat.
    A speciális olimpikonok nagyszerű teljesítményeiről szóló képkiállításunk ünnepélyes
    megnyitója az EKS Nap egyik kiemelt részeként valósult meg. A tárlat egészen augusztus
    közepéig lesz megtekinthető a Mohácsi Kossuth Teátrum emeleti termében, ezzel is a
    GYŐZTESEK VILÁGÁT szeretnék közelebb hozni a település és a környék lakói között.
    A közel hét órás program koncertekkel ért véget. Fellépett Baby Gabi, Dj Dominique-
    Várkonyi Attila, valamint a Nemadomfel együttes de a napot fogyatékossággal élő művészeti
    csoportok és városi előadók produkciói is színesítették. Így a színpadon üdvözölhettük a
    mohácsi Pándy Kálmán Otthon, a Boróka Otthon Helesfa, a Meixner EGYMI Mohács, a
    mohácsi Schneider Lajos Népdalkör, valamint a Putnoki Intézet képviselőit is.

    Fotó: eM. Soós György

    IMG 6882

  • Sportágkóstoló és egészségfejlesztés a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán

    “Az együtt töltött idő minden résztvevő számára örömteli élmény volt.”

    Február 22-én a Magyar Parasport Napján szerveztek integrált sportprogramokat és táplálkozással kapcsolatos egészségfejlesztő foglalkozást a DE-ETK hallgatói értelmi fogyatékossággal élő fiatalok számára.

    A Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolóival közös sport és szabadidős programok a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán évek óta jelen vannak.

    Pázmány Viktória (MSOSZ elnökségi tag, egyetemi tanársegéd): “Az együttműködés keretében a hallgatók és speciális sportolók önszerveződő csapatként képviselik az SO értékeit és teremtik meg a lehetőségét annak, hogy minél több ép és fogyatékossággal élő fiatal megismerkedjen a Győztesek Világával. 5 sportágat próbálhattak ki középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő fiatalok a Védőnő Módszertani és Prevenciós Tanszék hallgatóinak és az MSOSZ ifjúsági és sportlói munkacsoportja képviselőinek segítségével.”

    debreceni egyetemi kép

  • SPORTSIKEREK ÉS ÉLMÉNYEK A MÁLTAI JÁTÉKOKON

    Remek sportversenyek, magyar sportsikerek és felejthetetlen élmények jellemezték a Máltai Meghívásos Játékokat.

    10 aranyérmet, 7 ezüstérmet, 5 bronzérmet szerzett, emellett 7 db 4.helyezést, 1 db 5.helyezést, 1 db 6.helyezést és 1 db 7.helyezést ért el a magyar speciális olimpia csapata Vallettában.

    A május 13. és 18. között megrendezett nemzetközi eseményen 23 ország, mintegy 1000 értelmi fogyatékossággal élő és tanulásban akadályozott sportolója vett részt, akik asztaliteniszben, atlétikában, bocsában, bowlingban, labdarúgásban és úszásban versenyeztek.

    Büszkék vagyunk a 41 fős magyar delegációra, sportolóinkra, az edzőkre, felkészítőkre! Köszönjük a szülőknek, a családoknak a támogatást!

    Szép munka volt, MAGYAR CSAPAT! Gratulálunk!

  • Százhalombattán zárták a versenyidényt az úszók

    „Szó szerint fantasztikus két napot töltöttünk Százhalombattán, november 17-én és november 18-án. Hosszú idő után újra, végre az úszócsalád apraja- nagyja, közel 80 versenyző, köztük majd 20 fő Csalissal, 2 napos versennyel zártuk az idei szezont. Pénteken a divízionáló futamokkal kezdtük, majd elfoglaltuk a szuper szállást. A remek vacsi után, a sportolók csapatépítő játékokkal múlatták az estét. Az edzők pedig egy kellemes beszélgetéssel zárták le a napot. Szombaton reggel a finom reggeli után, ismét csobbant a banda. Nagyszerű eredmények születtek. Mosolygós eredményhirdetés után szinte könnyes búcsút vettünk. Jövőre folytatjuk. Nagyon szépen köszönjük a szülőknek, hogy aki tehette velünk szurkolt, aki nem az otthonról szorított a Csalis csapatnak. Hálás köszönet kollégáinknak és tiszteletbeli kollégáinknak: Mayer Bettinek, Nagyváti Rékának, Sélley Annának, Wiesner Dórának, Fodor Eszternek, Werni Gábornak, Klenyán Áginak, hogy mindkét nap a gyerkőcök mellett is és a bírói mivoltukban is remekül helyt álltak. Köszönjük a képeket; Lévai Judit, Vargáné Móricz Judit, Tóth Judit és még sokan mások. Balázs Eszti apukája Péter jóvoltából, és persze eM. Soós Gyuri bácsi fotói. Köszönjük szépen!!!”

    Információ: FB/Csalogány Diáksport Egyesület

    404504085 830056315795190 5445516652480233194 n

  • Szekszárdon versenyeztek a sízők

    Borús, hideg szállingózó hóesésben rendeztük meg a 2023- as év első regionális sí versenyét Szekszárdon. A gyakorlónapok elmaradása miatt több válogatott kerettag is megjelent a versenypályán, kihasználva ezt a napot a versenyhelyzetek gyakorlására. A technikai értekezleten szóba került a FIS 10 védőfelszerelések használata is. A sísisakon kívül a gerincvédő protektor használatára hívták fel a figyelmüket a sportolóknak, kísérőknek.

    Molnár Sándor szakágvezető:

    „Megállapíthatjuk, hogy egyre népszerűbbek a műanyag pályás versenyeink. Az idén már 4 sportegyesület képviseltette magát az eseményen összesen 12 versenyzővel. A pálya 52 m hosszú kimondottan a versenyre lett átalakítva, hogy minél technikásabb körülmények között mérhessék össze tudásukat a sportolók.”

    Egyesületek: Fogócska SE (Érd), Staféta DSE (Győr), Kézenfog Alapítvány (Kömlőd) Bárczi DSE (Kaposvár)

    Versenyzők:

    Szanyi Petra, Bordás Réka, Hegedűs Fanni, Kertész Ádám,   Radulescu Ádám, Ferenc Bence, Teszenyi Tamás, Krupánszky Gergő, Kanalas Tamás, Rácz András, Csonka Bence, Ollé Dominik

    A pályabejáráson mindenki kétszer lecsúszhatott és kialakíthatta a saját stratégiáját.

    Három divizionáló futam után két mért futam eredményét összeadva születtek meg a végeredmények.

    Végeredmények:

    Női haladó :

    1. hely     01    Szanyi Petra  Kömlőd Kézenf.                00:12:11      00:10.32         00:10.99            00:21.31

    Női novice (kezdő):

    1. hely       02  Bordás Réka   Kömlőd Kézenf.            00:10:86       00:11:57        00: 10.43         00:22.00

    2. hely       06  Hegedűs Fanni        Bárczi  DSE            00:10:04       00:10:44        00: 11.56         00:22.00

    Férfi  haladó:

    1 hely.       03  Kertész Ádám      Fogócska DSE        00:07:46      00:07.11          00:07.46         00:14.57

    2 hely.        07     Radulescu Ádám  Kömlőd Kézenf.  00:08.93        00:08.67         00:08.16         00:16:83

    Férfi középhaladó:

    1 hely.        07     Ferenc Bence  Kömlőd Kézenf.  00:11.02        00:09.52          00:09.43         00:18:95

    2 hely.       08  Teszenyi Tamás       Bárczi DSE  00:11.67        00:10.68           00:10.49        00:21.17

    3 hely.       05  Krupánszky Gergő  Staféta DSE  00:11.09       00:11.20            00:10.89        00:22.09

    Férfi Novice (kezdő):

    1 hely.        04     Kanalas Tamás Kömlőd Kézenf.  00:10.91        00:10.58          00:10:16         00:20:74

    2 hely.       09  Rácz András Kömlőd Kézenf.       00:11.57        00:11.95           00:11.14        00:23.09

    3 hely.       11  Csonka Bence  Bárczi DSE            00:11.57       00:10.79            00:13.03        00:23.82

    3 hely.       10  Ollé Dominik Kömlőd kézenf.     00:12.63        00:10.82             00:13.00        00:23.82

     

     alpesi síi 2alpesi sí 3alpesi sí 4alpesi sí 5alpsei sí 1

     

  • Szeretet, sport és művészet Szentesen

    Július 15-én rendeztük  meg a  13. Eunice Kennedy Shriver Emléknapot Szentesen, a városi önkormányzattal közösen. A művészeti- és sportnap az integráció és az elfogadás jegyében telt a Kossuth téren. 
     
    A különleges napon 9 szakág részvételével zajlottak a MSOSZ sportági bemutatói. Réztáblát adtak át a Városházán és Emléktáblát avattak  a Kossuth téren, mely Szentes Városnak és lakóinak az értelmi fogyatékossággal élő embereken való segítését méltatja.  
     
    Az eseményen részt vett Jonas Stewart, az Amerikai Egyesült Államok megbízott misszióvezető-helyettese, Farkas Sándor agrárminiszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője, Szabó Zoltán Ferenc , Szentes polgármestere, Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke és Szatmári Adrián, Bácskatopolya polgármestere. 
     
    A közel tíz órás program koncertekkel ért véget. Fellépett Zséda, a Despereado feat. Réka, a Nemadomfel együttes és a Groovehouse, de a napot fogyatékossággal élő művészeti csoportok előadásai is színesítették. 
    Fotó: eM.Soós György, Kovács András
    AND04717AND04732IMG 8506IMG 8507IMG 8510IMG 8522IMG 8526IMG 8531

Keresés

Írjon nekünk!

Küldés

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom