Görkorcsolya

  • 1 aranyérmet, 1 ezüstérmet és 1 bronzéremet szerzett a magyar csapat a berlini játékok nyitónapján!

    A görkorcsolyázók kezdték meg a éremgyűjtést a berlini Speciális Olimpua Tesztjátékokon.
    500 m finálé: ezüstérem; Buzás Imre Zoltán (Életjel Alapítvány), bronzérem; Jobbágy József Ferenc (Életjel Alapítvány)
    500 m finálé: 6. hely; Surnyák Viktória (Életjel Alapítvány)
    2X100 m váltó finálé: aranyérem; Barna László (Életjel Alapítvány)-Buzás Imre Zoltán (Életjel Alapítvány); 4. hely; Czibula Ilona (Életjel Alapítvány)-Czibula Krisztina (Életjel Alapítvány)
    Gratulálunk a versenyzőknek és az edzőknek:
    Miklósné Malek Erzsébet szakágvezetőnek, valamint Borbásné Garzó Erika szakágvezető helyettesnek!
    Fotó: @eM. Soós György

    IMG 7989IMG 7990

  • Edzőtáboroztak a korcsolyázók

    Augusztus 1. és 5. között a budapesti FTC pályán vettek részt központi tréningeken a görkorcsolyázók és gyorskorcsolyázók.
    A résztvevők szárazon és jégen is edzettek.
    Miklósné Malek Erzsébet szakágvezető elmondta, hogy a napi gyakorlások között fekvőlétra, alap és iskola gyakorlatok, imitációk, egyenes-, kanyar technika, rajt, valamint váltó feladatok szerepeltek. Mindenki lelkesen és szorgalmasan elvégezte őket.
    Köszönjük Csizmadia Ildikónak, az FTC szakedzőjének, az MSOSZ gyorskorcsolya szakágvezető helyettesének a támogatását!

    IMG 8952IMG 8954IMG 8955

  • Érmeket halmoztak Berlinben a görkorisok

    Két 3. hellyel lettek gazdagabbak a 3. versenynapon görkorcsolyázóink a berlini SO Tesztjátékokon.

    2x200 méter, női váltó: BRONZÉREM; Surnyák Viktória-Surnyák Patrícia

    2x200 méter, férfi váltó: BRONZÉREM; Szabó Géza Erik-Jobbágy József

    Majd a zárónapot is érmekkel és értékes helyezésekkel fejezték be.

    300 méteres táv:

    Arany: Surnyák Patrícia

    Ezüst: Czibula Ilona,

    Barna László

    Bronz: Surnyák Viktória, Buzás Imre,

    5. hely: Czibula Krisztina,

    Jobbágy József

    6. hely: Szabó Géza Erik

     

  • Felkészítő verseny és utánpótlás toborzás a görkorcsolyázóknál

    Szegeden integrált szinten versenyezhettek az értelmi fogyatékossággal élő és ép sportolók, emellett a sportágat is népszerűsítették.
    Miklósné Malek Erzsébet (MSOSZ, görkorcsolya szakágvezető):
    "Hatodik alkalommal került megrendezésre Szegeden görkorcsolya verseny, szövetségünk és a Tornádó Team Korcsolyázó Sport Egyesület szervezésében. A nagyszerű hangulatú eseményen jó volt látni a speciális olimpikon görkorcsolyázók és a Tornádó Team Szeged partnerversenyzőinek közös váltóját!"
    Megtisztelte jelenlétével a versenyt Süli András, a Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség elnöke, egyben az esemény védnöke. A vendégek között köszönthettük Ménesi Imrét, a városi Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság elnökét, önkormányzati képviselőt, valamint Mucsiné Erdei Mónikát, a Szeged és Térsége Bárczi Gusztáv EGYMI Intézmény vezetőjét.
    Résztvevő csapatok és felkészítőik:

    1. Dunaújváros, „Mozdulj Diák…” DSE, Móra F. Ált. Isk. -Salamonné Szabó Éva
    2. Budapest, XVIII. SOFI Életjel Alapítványa- Miklósné Malek Erzsébet
    3. Szeged és térsége Bárczi Gusztáv EGYMI- Zádori Orsolya
    4. Szeged, Tornádó Team Korcsolyázó Sport Egyesület- Garzó Erika, Kéri Ferenc,


    Monostori Eszter korcsolya edzők.
    A 13-szoros Világjátékok-érmes klasszis, Mayer Barbara méltán kapott hatalmas tapsot a világversenyeken kiváló eredményeket elérő Gardi Dominikával, a Tornádó Team versenyzőjével, Világjátékok 7. helyezettel együtt. Miklósné Malek Erzsébet görkorcsolya szakágvezető rövid elméleti előadást tartott. Bemutatta az adaptált korcsolya oktatás, edzés, verseny sajátosságait, a speciális korcsolyázók Speciális Olimpia Világjátékokon való szereplését, a sport példaképeket. Kiemelte az adaptált görkorcsolya oktatás, edzés és versenyzés hatását a sajátos
    nevelési igényű, SNI gyermekek pszichomotoros fejlesztésében.
    Garzó Erika, az SO szakágvezető helyettese tanítványaival: Sándor Lillával, Kovács Kámeával, Zolván Barbarával és Gardi Dominikával, a Tornádó Team görkorcsolyázóival csodálatos gyakorlati bemutatót tartott. Görkorcsolyázóink a jövő évi, berlini Speciális Olimpia Nyári Világjátékokra készülnek.
    További videó:
    https://www.facebook.com/watch?v=5916589618428534
    További fotók

    görkori fotó

  • INTEGRÁLT ORSZÁGOS GÖRKORCSOLYA VERSENY Budapesten

    Második alkalommal került megrendezésre Speciális Olimpia integrált görkorcsolya verseny a Campona parkolóházban, a társrendező BUDASKATE SE-vel közösen. A verseny fővédnöke Karsay Ferenc, Budapest 22. kerületének polgármestere volt.
    Az integrált görkorcsolya versenyen köszöntötték a berlini Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon résztvevő, 12 érmet begyűjtő görkorcsolyázókat.
    Miklósné Malek Erzsébet szakágvezetőtől megtudtuk, hogy a speciális olimpikon görkorisok, a BudaSkate SE versenyzőinek támogatásával, egyéniben 30m, 100m, 300m, 500m, 1000m-es távokon és 2x200m, 2x100m, 4x100m-es integrált váltóban (2 SO+2 ép sportoló) indultak.
    A fergeteges hangulatot a szülők szurkolása mellett, a BudaSkate versenyzőinek biztatása adta.
    Köszönet Varjasi Misi gör- és gyorskorcsolya vezetőedzőnek, a versenyzőiknek, a bíróknak /Tarsoly-Huszár Ágnes, Rajner Gabriella, Boksay Botond János, Varjasi Mihály, Miklós Zsolt/ jegyzőkönyvvezetőknek /Makai Istvánné, Kovács Szilvia/ segítőknek /Szőke Veronika, Kovács Janka/.
    Speciális gyorskorcsolyázóink (short track) novembertől jégen folytatják az edzéseket, versenyeket a Gyakorló Jégcsarnokban, készülve a 2025-ös torinói Speciális Olimpia Téli Világjátékokra.

    Fotó: eM. Soós György

    fotó görkori

  • INTEGRÁLT ORSZÁGOS GÖRKORCSOLYA VERSENY, Budapest - 2023.10.12

    versenykiírás

  • INTEGRÁLT ORSZÁGOS GÖRKORCSOLYA VERSENY, Tatabánya - 2024.04.08

    versenykiírás

  • Köszönjük Tatabánya!

    Első alkalommal rendeztünk integrált görkorcsolya versenyt Tatabányán, a Tatabányai Diák Korcsolyázó Egyesület /TDKE/ és a Bánhidai Jókai Mór szlovák nemzetiségi Általános Iskola támogatásával.
    A verseny fővédnöke Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere nyitotta meg a rendezvényt és hozott értékes ajándékokat a divíziók legjobbjainak.
    Lugosi László MOGSZ elnök, Kucsor Bernadett TDKE edző, Moravcsik-Fecskés Orsolya TDKE elnök, bíró segítette a verseny lebonyolítását.
    Az MSOSZ-től is megtisztelték a rendezvényt: Máté-Schwarcz Gergely sportigazgató, Kárpáti Orsolya nemzetközi igazgató, Molnár Sándor elnökségi tag, valamint Baráth Katalin Családi Program munkacsoport vezető, aki az egészségi ügyeletet is ellátta.
    A versenyiroda: Kovács Szilvia, Stiller Anna, Miklós Zsolt, valamint a segítők: Szőke Veronika, Kovács Janka remek munkát végeztek.
    Miklósné Malek Erzsébet szakágvezető elmondta, hogy a 70 görkorcsolyázó megmutatta miről szól a valódi integráció. A szakember kiemelte:
    “Felemelő érzés volt látni, ahogy a tatabányai sportolók a pályán a célba kisérve buzdították a speciális olimpikon korisokat és a 4x100m-es váltókban (2 SO- 2 ép sportoló/ partnerként közös váltót alkottak.”
    Az eredményhirdetéskor a Bánhidai Jókai Mór Általános Iskola igazgatója, Makszimné Pálfi Enikő adta át a díjakat.
    Köszönjük mindenki támogatását!
    A szülőknek a lelkes szurkolást, a versenyre való utazásban és a versenyszervezésben nyújtott segítséget!
    Következő versenyünk 2024. május 14-én Szegeden, a Kelet Európa Kupa/Junior OB
    nemzetközi görkorcsolya verseny keretében lesz.
    Köszönjük a lehetőséget a rendezőknek, Garzó Erikának, a Tornádó Team elnökének, hogy a Speciális Olimpia válogatott görkorcsolyázói részesei lehetnek e nagyszerű rendezvénynek!

    görkori fotó

  • Köznevelésért díjban részesült Miklósné Malek Erzsébet

    Szeretettel gratulálunk Miklósné Malek Erzsébet gyorskorcsolya és görkorcsolya szakágvezetőnek, aki a Pedagógusnap alkalmából átvehette a Budapest, 18. kerületi SOFI gyógypedagógusaként, testnevelő tanáraként a Külső - Pesti Tankerület Közneveléséért elismerését, őt választották a díjra az intézményvezetők.

    #elismeres

    #gratulacio

    Miklósné Malek Erzsébet:

    “Szeretném megköszönni a Speciális Olimpia támogatását, hogy 30 éves gyógypedagógiai pályámon segítette görkorcsolyázó és gyorskorcsolyázó tanítványaim edzéslehetőségét és sikeres szereplését a hazai és nemzetközi versenyeken!

    Budapest 18. kerületében az igazgatók szavazata alapján Köznevelésért díjat vehettem át, ami különösen értékes számomra.”

    Miklósné Malek Erzsébet elkötelezettsége és szakmai eredményessége kiemelkedő a sajátos nevelési igényű gyermekek és tanulók szomatopedagógiai habilitációs-rehabilitációs ellátásában, az iskolai testnevelésben és a tehetséggondozásban egyaránt.

    A magas minőségű terápiás tevékenysége, a fogyatékkal élő gyermekek, tanulók egészségnevelése, egészségfejlesztése, testi nevelése, a mozgássérültek mozgásfejlesztése érdekében folyamatosan és innovatívan újítja meg szakmai munkáját.

    A pályakezdő kollégák mentorálásában aktívan szerepet vállal és dolgos, sikeres szakmai életútja példaként állhat előttük.

    Tehetséggondozóként tanítványainak görkorcsolya - gyorskorcsolya edzéseit vezeti és kiemelkedően eredményesen készíti fel őket a Speciális Olimpia hazai és nemzetközi versenyeire.

    Az ép és speciális sportolók közös edzés és integrált versenylehetőségének megteremtéséért is hosszú ideje példaértékű munkát végez.

    A SOFI intézmény tanulói, az Életjel Alapítvány sportolói a következő világversenyeken vettek részt számos érmet szerezve kollégánk felkészítésével, hírnevet szerezve ezzel a kerületnek, tankerületnek, hazánknak:

    2001. Speciális Olimpia Téli Világjátékok, Anchorage (USA)

    2003. Speciális Olimpia Nyári Világjátékok, Dublin (Írország)

    2005. Speciális Olimpia Téli Világjátékok, Nagano (Japán)

    2007. Speciális Olimpia Nyári Világjátékok, Sanghaj (Kína)

    2009. Speciális Olimpia Téli Világjátékok, Idaho (USA)

    2011. Speciális Olimpia Nyári Világjátékok, Athén (Görögország)

    2013. Speciális Olimpia Téli Világjátékok, PyeongChang (Dél-Korea)

    2015. Speciális Olimpia Nyári Világjátékok, Los Angeles (USA)

    2017. Speciális Olimpia Téli Világjátékok, Graz, Schladming (Ausztria)

    2019. Speciális Olimpia Nyári Világjátékok, Abu Dhabi- Dubai (Egyesült Arab Emírség)

    Jelenleg a következő versenyekre készülnek:

    2022. június 18.-25. Speciális Olimpia Nyári Tesztjátékok, Berlin (Németország)

    2023. Speciális Olimpia Nyári Világjátékok, Berlin

    Kollégánk 2017-ben szakértőként vett részt a Magyar Diáksport Szövetség szervezésében az autista és mozgássérült tanulók adaptált NETFIT kidolgozásában és felvételében. Szakmai munkája segíti a munkatársakat az ország minden gyógypedagógiai intézményében a mérések szakszerű felvételében.

    Szakmai tapasztalatainak megosztására több továbbképzést tartott a „Sportmozgások adaptációja” elméleti és gyakorlati bemutatója és a „Szenzomotoros fejlesztés” témákban.20220603 111937 Egyedi20220603 114132 Egyedi20220603 140532 Egyedi

    Odaadó terápiás és tehetséggondozó gyógypedagógiai munkája életre szóló hatással bír az SNI tanulók személyiségének és egészségének fejlesztésében.

    Szakmai munkája országos és nemzetközi elismertségű. Méltó a Külső-Pest Közneveléséért elismerésre.

  • MSOSZ INTEGRÁLT ORSZÁGOS FELKÉSZÜLÉSI GÖRKORCSOLYA VERSENY, Budapest - 2023.05.04

    versenykiírás letöltése

  • MSOSZ INTEGRÁLT ORSZÁGOS GÖRKORCSOLYA VERSENY ÉS UTÁNPÓTLÁS TOBORZÁS, Szeged - 2022.10.20

    Versenykiírás letőlthető itt

  • Speciális olimpikon gyorskorcsolyázók évadnyitó versenye a Gyakorló Jégcsarnokban

    Szövetségünk rövidpályás gyorskorcsolyázóinak évadnyitó versenye november 27-én került megrendezésre a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban, amely segítette a jövő évi grazi Osztrák Nemzeti Játékokokra és a 2025-ös torinói SO Világjátékokra való felkészülést.
    A versenyt Máté-Schwarcz Gergely az MSOSZ sportigazgatója nyitotta meg és végig szurkolt korcsolyázóinknak.
    A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség /MOKSZ/ támogatásával létrejött rendezvény sikeres lebonyolításához hozzájárult a megszokott versenyiroda (Miklós Zsolt, Makai Istvánné, Kovács Szilvia) mellett, Novák Antal starterbíró, Tamus Márton, Gárdián Zsombor pályabíró és Garzó Erika időmérő, SO görkorcsolya szakágvezető helyettes.
    Sportolóink hosszabb versenytávokat 500m, 777m, 1000m teljesítettek, a kisebbek a rövidebb távokon 111m, 222m, 333m javítottak időeredményeiken. Biztató teljesítményük révén a válogatott keret tagjai lehetnek. Versenyzőink korcsolyáinak karbantartásában Tamus Marci segített. Köszönjük.
    Megtiszteltetés volt számunkra, hogy az eredményhirdetéskor az érmeket Bánhidi Ákos, a magyar short track válogatott szakmai vezetője adta át. Ákos méltatta korcsolyázóink teljesítményét, gratulált versenyzőinknek és vigasztalásul egy kizárása miatt elkeseredett versenyzőnknek ajándékként Liu Shaoang olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó dedikált fényképét adta át.
    A verseny zárásaként az idei, berlini SO Világjátékokon 12 érmet szerző görkorcsolya válogatott tagjait köszöntöttük.
    Köszönet mindenkinek, aki részt vett a verseny sikeres lebonyolításában! A szülőknek az utazásban, versenyszervezésben nyújtott segítségért, a csodás képekért eM. Soós Györgynek és Blaskó Fiák Blankának. Blanka korcsolya edzőként is segíti versenyzőink felkészülését. Csizmadia Ildikó SO gyorskorcsolya szakágvezetőhelyettesnek pedig jobbulást kívánunk!

    Szöveg:
    Miklósné Malek Erzsébet
    gyorskorcsolya szakágvezető

    kori kép

  • Újabb görkorcsolya érmek Berlinből

    Folytatták az éremhalmozást a görkorcsolyázók a berlini Speciális Olimpia Tesztjátékokon 2. napján is.

    Szívből gratulálunk!

    Íme, a hősök!

    100 méteres versenyek:

    Arany: Barna László

    Ezüst: Szabó Géza Erik

    Bronz: Surnyák Patrícia

    4. hely: Czibula Krisztina, Czibula Ilona

    Edzők: Miklósné Malek Erzsébet szakágvezető

    Borbásné Garzó Erika szakágvezető helyettes

    Fotó: EM Soós György

    287630261 5212565728791402 6885251233518926110 n

  • Válogató görkorcsolya verseny, Szeged - 2022.04.13

    Tisztelt Tagszervezetek!

    Elkészült a soron következő válogató görkörcsolya verseny versenykiírása. A versenykiírást letölthetik az alábbi linkről:

    VK._gorkori_Szeged__22.04.docx

Keresés

Írjon nekünk!

Küldés

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom