Megújúl a Magyar Speciális Olimpia Szövetség honlapja!

Az új felületen a rendezettebb tartalmi rész mellett az eseményeket naptárnézetben is meg tudjátok nézni! Ide kattintva elkezdhetitek használni!

Kedves Tagszervezetek!

Megújul a versenyengedélyek kiadásának rendje. Mostanáig adott év február utolsó napjáig voltak érvényesek a kiállított kártyák, tehát február végéig meg kellett küldeni a kártya megújításhoz szükséges dokumentumokat és a tagdíjat, így március 1-vel lettek érvényesítve az engedélyek.

Az új rendszer szerint adott év végéig (12.31) meg kell küldeni az igényeket, hogy a következő év január 1-től kapjátok meg az új kártyákat.

 Fontos: 2024. január 1től - 2024. december 31-ig lesznek érvényesek az engedélyek /kártyák/

A 2023-as évre kiadott és még kiadásra váró ez évre szóló engedélyek 2024. február 28-ig lesznek érvényesek, de a rendszer átállása miatt, kérünk minden kedves tagszervezetet, hogy a 2024. évi versenyengedély kérelmeket 2023. december 31-ig küldjék meg Nekünk.

Fizetés: adott év március hó 31-ig esedékes megfizetni a tagdíjat és kártya díjat.

Megértéseteket és együttműködéseteket előre is köszönjük szépen.


 Ifjúsági innovációs pályázatok 

A Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség (SOI) ifjúsági innovációs pályázati lehetőséget hirdet


 

Igazi kosárlabda dömpinget, hasznos edzéseket és sok élményt hozott a berlini világeseményre készülő egyesített női kosárlabda válogatott számára a székesfehérvári központi edzőtábor.

Galambos Zsolt szakágvezető elmondta, hogy a napi edzéseken rengeteg dobó gyakorlat mellett, gyakorolták a lányok az 1:1, 2:2, 2:1, 3:2 elleni játékot. Ezek mellett nagy hangsúlyt fektettek az emberfogásos - és zóna védekezés alkalmazására, valamint átvettek néhány támadás taktikát is. Alkalmuk nyílt az elzárások gyakorlására valamint az átmeneti játék gyors alkalmazására rendezetlen védelem ellen.

Barabás Krisztián szakágvezető helyettes hozzátette: "A szakmai munka mellett, megtekintettünk két kosárlabda mérkőzést is. Az egyik egy NB 1/B-s meccs volt, amelyen a Dávid Kornél Akadémia játszott a Kecskemét ellen. A mérkőzés előtt ellátogatott hozzánk Dávid Kornél az egyetlen magyar kosaras, aki az NBA - ben játszott. Kornél nagyon kedves, készséges volt, örömmel tartott nekünk élménybeszámolót NBA-s éveiről. A hétvégén megnéztük az Alba Fehérvár - Körmend NB I-es kosárlabda bajnok mérkőzést, amelyre az Alba Fehérvár biztosított számunkra 18 tisztelet jegyet, amelyet nagyon szépen köszönünk. Kiegészítő programként a lányoknak szerveztünk - csapatépítő célzattal - Activity játékot is, amelyen nagy örömmel vettek részt."

További eredményes felkészülést kívánunk az egész csapatnak!

 

Dávid Kornél és a kosaras lányokFB IMG 1674993346832IMG 20230128 092249IMG 20230128 102900IMG 20230128 140251IMG 20230128 140424IMG 20230128 172519IMG 20230128 172644received 869930374215812

Keresés

Támogatás

Tisztelt Szimpatizánsok, Szurkolók, Családtagok, Barátaink!
Ha tehetik, kérjük, hogy támogassák adójuk 1%-ával a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolóit! Köszönjük!
Adószám: 19157935-1-42

 Kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=Fcq7EZK5swM

Híreink

  • Mind
  • "Szállj Be Te Is"
  • Alpesi Sí
  • Asztalitenisz
  • Atlétika
  • Berin2022
  • Berlin2022
  • Beszámoló
  • Bocsa
  • Bowling
  • Családi Program
  • DownDay
  • Elnökség
  • Elnökségi Határozatok
  • Gyorskorcsolya
  • Görkorcsolya
  • Hírek
  • Hófutás
  • Ifjúsági Projekt
  • Judo
  • Kerékpár
  • Kosárlabda
  • Kézilabda
  • Labdarúgás
  • MATP
  • Média Megjelenések
  • Műkorcsolya
  • Tenisz
  • Tollaslabda
  • Torna
  • Versenykiírás
  • Versenynaptár
  • Úszás
Még több Shift + kattintás és az összes megjelenik load all

Kiemelt Főtámogatók

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 

Támogatóink

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 

Támogatók

special olympics
Szerencsejáték Service
Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
special olympics
special olympics
 
 

Támogatói Élsportszövetségek, Klubok

Magyar Úszó
Szövetség
Magyar Tenisz
Szövetség
Magyar Judo
Szövetség
Magyar Kézilabda
Szövetség
special olympics
Magyar Országos Korcsolyázó
Szövetség
special olympics
special olympics
 
 

Együttműködő Élsportszövetségek

Magyar Asztalitenisz
Szövetség
Magyar Floorball
Szövetség
Magyar Golyósportok
Szövetség
Magyar Görkorcsolya
Szövetség
Magyar Tollaslabda
Szövetség
Magyar Torna
Szövetség
 
 

Együttműködő partnerek

Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar • ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola • Hajdúdorogi Metropolitai Egyház • Miskolci Egyházmegye • Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központ • Szentes Polgármesteri Hivatala • Testnevelési Egyetem

Média támogatók

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 
specialolympics
specialolympics
specialolympics
specialolympics
specialolympics

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom