Megújúl a Magyar Speciális Olimpia Szövetség honlapja!

Az új felületen a rendezettebb tartalmi rész mellett az eseményeket naptárnézetben is meg tudjátok nézni! Ide kattintva elkezdhetitek használni!

Kedves Tagszervezetek!

Megújul a versenyengedélyek kiadásának rendje. Mostanáig adott év február utolsó napjáig voltak érvényesek a kiállított kártyák, tehát február végéig meg kellett küldeni a kártya megújításhoz szükséges dokumentumokat és a tagdíjat, így március 1-vel lettek érvényesítve az engedélyek.

Az új rendszer szerint adott év végéig (12.31) meg kell küldeni az igényeket, hogy a következő év január 1-től kapjátok meg az új kártyákat.

 Fontos: 2024. január 1től - 2024. december 31-ig lesznek érvényesek az engedélyek /kártyák/

A 2023-as évre kiadott és még kiadásra váró ez évre szóló engedélyek 2024. február 28-ig lesznek érvényesek, de a rendszer átállása miatt, kérünk minden kedves tagszervezetet, hogy a 2024. évi versenyengedély kérelmeket 2023. december 31-ig küldjék meg Nekünk.

Fizetés: adott év március hó 31-ig esedékes megfizetni a tagdíjat és kártya díjat.

Megértéseteket és együttműködéseteket előre is köszönjük szépen.


 Ifjúsági innovációs pályázatok 

A Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség (SOI) ifjúsági innovációs pályázati lehetőséget hirdet


 

Kelemen Zsuzsanna testnevelő tanár, gyógytestnevelő, műkorcsolya-szakedző, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség válogatott műkorcsolyázóinak edzője, 2005-2022-ig szakágvezetője, 2002 óta dolgozik Ferencváros Lobogó utcai Jégpályáján.

Az elmúlt 21 évben közel húszezer kerületi gyerek tanult meg korcsolyázni a segítségével.

Kiemelkedő szakmai tudásával, lelkiismeretes munkájával, gondoskodó egyéniségével járult hozzá az országos szinten is egyedülálló korcsolyaoktatási program megvalósításához.

A kerület nagycsoportos óvodásainak oktatásával utat nyitott a résztvevőknek valamennyi jeges sport felé, de biztos tudást adott azoknak is, akik csak egyszerűen jól szeretnének korcsolyázni.

A kerületben élő és tanuló értelmi fogyatékossággal élő diákok kiemelése, tehetségük felismerése a kezdetektől fogva szívügye. 2005-ben felkérést kapott az MSOSZ műkorcsolya szakágának vezetésére, amely az elmúlt években ontotta a hazai és a nemzetközi speciális műkorcsolya versenyeken az eredményeket, és amelyeken a kerület versenyzői is érmes helyezéseket értek el. A mögötte álló három Speciális Olimpia Téli Világjátékokon 4 arany, 2 ezüst és 2 bronzéremmel hálálta meg a befektetett munkát. Kelemen Zsuzsanna tanítványai nem csak Világjátékokon, hanem nemzetközi versenyeken is bizonyítottak, összesen nyolc alkalommal, 26 éremmel.

Ma már a Lobogó utcai jégpálya a speciális olimpikon korcsolyázók hazai bázisa, innen indultak az USA-tól Dél-Koreáig versenyekre olyan ferencvárosi fiatal gyors- és műkorcsolyázók, akik itt tették meg első lépéseiket a jégen, és akik nagy valószínűséggel az itt megszerzett tudás nélkül nem juthattak volna a világ ilyen távoli pontjaira.

Zsuzsanna sokoldalúságával, kitartó munkájával tanítványai és családjaik számára nap mint nap bizonyítja, hogy a korcsolyázás, a sport épek és sérültek számára egyaránt elérhető, hogy mindenki számára lehet a sikerek forrása és hogy minden gyermeknek van valamihez tehetsége.”

(Információ: Vas Mária)

20230505 11230320230505 11292220230505 15052620230505 150636

Keresés

Támogatás

Tisztelt Szimpatizánsok, Szurkolók, Családtagok, Barátaink!
Ha tehetik, kérjük, hogy támogassák adójuk 1%-ával a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolóit! Köszönjük!
Adószám: 19157935-1-42

 Kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=Fcq7EZK5swM

Híreink

  • Mind
  • "Szállj Be Te Is"
  • Alpesi Sí
  • Asztalitenisz
  • Atlétika
  • Berin2022
  • Berlin2022
  • Beszámoló
  • Bocsa
  • Bowling
  • Családi Program
  • DownDay
  • Elnökség
  • Elnökségi Határozatok
  • Gyorskorcsolya
  • Görkorcsolya
  • Hírek
  • Hófutás
  • Ifjúsági Projekt
  • Judo
  • Kerékpár
  • Kosárlabda
  • Kézilabda
  • Labdarúgás
  • MATP
  • Média Megjelenések
  • Műkorcsolya
  • Tenisz
  • Tollaslabda
  • Torna
  • Versenykiírás
  • Versenynaptár
  • Úszás
Még több Shift + kattintás és az összes megjelenik load all

Kiemelt Főtámogatók

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 

Támogatóink

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 

Támogatók

special olympics
Szerencsejáték Service
Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
special olympics
special olympics
 
 

Támogatói Élsportszövetségek, Klubok

Magyar Úszó
Szövetség
Magyar Tenisz
Szövetség
Magyar Judo
Szövetség
Magyar Kézilabda
Szövetség
special olympics
Magyar Országos Korcsolyázó
Szövetség
special olympics
special olympics
 
 

Együttműködő Élsportszövetségek

Magyar Asztalitenisz
Szövetség
Magyar Floorball
Szövetség
Magyar Golyósportok
Szövetség
Magyar Görkorcsolya
Szövetség
Magyar Tollaslabda
Szövetség
Magyar Torna
Szövetség
 
 

Együttműködő partnerek

Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar • ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola • Hajdúdorogi Metropolitai Egyház • Miskolci Egyházmegye • Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központ • Szentes Polgármesteri Hivatala • Testnevelési Egyetem

Média támogatók

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 
specialolympics
specialolympics
specialolympics
specialolympics
specialolympics

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom