Tornászaink március 18-ai válogatott keret edzésére kedves vendégek is érkeztek. A dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium diákjai két tanárukkal együtt eljöttek a DKSE Tornacsarnokba azért, hogy megismerkedjenek a Special Olympics World Games Berlin 2023 versenyére utazó sportolóinkkal. A kapcsolat azt megelőzően még februárban, a Magyar Parasport Napján egy érzékenyítő nappal indult, amikor a középiskola tanulóinak tartott előadást a gimnáziumban Salamonné Szabó Éva, az MSOSZ torna szakágvezetője.
Évitől megtudtuk, hogy nagyon kellemes volt az iskolai program után a tornatermi találkozás is. Volt kölcsönös bemutatkozás, beszélgetés; a tornászok kaptak egy kis ajándékot is.
Jó hír, hogy a lelkes diákok segítőként tevékenykednek majd júniusban az SO Nyári Világjátékokon. A leendő berlini önkéntesek nemcsak megnézték a keret edzésmunkáját, de a fiúk bemelegítését végig is csinálták velük.
Hamarossn újra találkoznak egymással a fiatalok, hiszen a hétvégén sorra kerülő dunaújvárosi versenyünkre is ellátogatnak a diákok.
Fotó: Németh Natália