Megújúl a Magyar Speciális Olimpia Szövetség honlapja!

Az új felületen a rendezettebb tartalmi rész mellett az eseményeket naptárnézetben is meg tudjátok nézni! Ide kattintva elkezdhetitek használni!

Kedves Tagszervezetek!

Megújul a versenyengedélyek kiadásának rendje. Mostanáig adott év február utolsó napjáig voltak érvényesek a kiállított kártyák, tehát február végéig meg kellett küldeni a kártya megújításhoz szükséges dokumentumokat és a tagdíjat, így március 1-vel lettek érvényesítve az engedélyek.

Az új rendszer szerint adott év végéig (12.31) meg kell küldeni az igényeket, hogy a következő év január 1-től kapjátok meg az új kártyákat.

 Fontos: 2024. január 1től - 2024. december 31-ig lesznek érvényesek az engedélyek /kártyák/

A 2023-as évre kiadott és még kiadásra váró ez évre szóló engedélyek 2024. február 28-ig lesznek érvényesek, de a rendszer átállása miatt, kérünk minden kedves tagszervezetet, hogy a 2024. évi versenyengedély kérelmeket 2023. december 31-ig küldjék meg Nekünk.

Fizetés: adott év március hó 31-ig esedékes megfizetni a tagdíjat és kártya díjat.

Megértéseteket és együttműködéseteket előre is köszönjük szépen.


 Ifjúsági innovációs pályázatok 

A Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség (SOI) ifjúsági innovációs pályázati lehetőséget hirdet


 

Dermesztő hideg, de sajnos téli csapadék, azaz hó nélkül került megrendezésre a XIII. Budapesti Hófutó Verseny, melynek helyszíne a Városligeten kialakított pálya volt.

Melegedőhelyiségnek a Nemzeti Sportközpontok engedélyével a BOK Uszoda erre kijelölt öltözői szolgáltak, ahol a diviízionáló és döntő futások után az eredményhirdetést is megtartottuk.

Kis létszámú, de lelkes versenyző állt rajthoz 100, 200, 400 méteren és 4 x 400 m-es váltó hófutásban Budapest, Kőszeg és Tiszakécske egyesületeiből. A versenybírók a kialakított pályával és a sportolók magatartásával egyaránt elégedettek voltak. Több korábbi egészséges rivalizálás ezúttal fordított eredményt hozott, és lettek aranyérmesek a korábbi ezüstérmesek, tovább motiválva egymást a minél jobb eredmények elérése érdekében. A nem hivatalos csapatverseny éremtáblázatának élén a kőszegiek végeztek, de pl. a váltófutást évek óta uraló Tiszakécskeiek ezúttal is aranyéremmel gazdagodtak.

Köszönetemet szeretném kifejezni az előkészületben segítségemre lévő kollégáknak, a versenybíróknak, az edzőknek, felkészítőknek, és elsősorban a hófutó sportolóknak, akik mindent megtettek azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el a maguk, és az egyesületük dicsőségére.

Megragadva az alkalmat, a közelgő ünnepekhez közelítve kívánok a speciális olimpia mozgalom összes résztvevőjének áldott, békés karácsonyt, és sportsikerekben gazdag, boldog új esztendőt!

Szöveg:
Wimmer László
hófutás szakágvezető

BPH04BPH11BPH17BPH28BPH30

Keresés

Támogatás

Tisztelt Szimpatizánsok, Szurkolók, Családtagok, Barátaink!
Ha tehetik, kérjük, hogy támogassák adójuk 1%-ával a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolóit! Köszönjük!
Adószám: 19157935-1-42

 Kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=Fcq7EZK5swM

Híreink

  • Mind
  • "Szállj Be Te Is"
  • Alpesi Sí
  • Asztalitenisz
  • Atlétika
  • Berin2022
  • Berlin2022
  • Beszámoló
  • Bocsa
  • Bowling
  • Családi Program
  • DownDay
  • Elnökség
  • Elnökségi Határozatok
  • Gyorskorcsolya
  • Görkorcsolya
  • Hírek
  • Hófutás
  • Ifjúsági Projekt
  • Judo
  • Kerékpár
  • Kosárlabda
  • Kézilabda
  • Labdarúgás
  • MATP
  • Média Megjelenések
  • Műkorcsolya
  • Tenisz
  • Tollaslabda
  • Torna
  • Versenykiírás
  • Versenynaptár
  • Úszás
Még több Shift + kattintás és az összes megjelenik load all

Kiemelt Főtámogatók

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 

Támogatóink

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 

Támogatók

special olympics
Szerencsejáték Service
Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
special olympics
special olympics
 
 

Támogatói Élsportszövetségek, Klubok

Magyar Úszó
Szövetség
Magyar Tenisz
Szövetség
Magyar Judo
Szövetség
Magyar Kézilabda
Szövetség
special olympics
Magyar Országos Korcsolyázó
Szövetség
special olympics
special olympics
 
 

Együttműködő Élsportszövetségek

Magyar Asztalitenisz
Szövetség
Magyar Floorball
Szövetség
Magyar Golyósportok
Szövetség
Magyar Görkorcsolya
Szövetség
Magyar Tollaslabda
Szövetség
Magyar Torna
Szövetség
 
 

Együttműködő partnerek

Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar • ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola • Hajdúdorogi Metropolitai Egyház • Miskolci Egyházmegye • Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központ • Szentes Polgármesteri Hivatala • Testnevelési Egyetem

Média támogatók

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 
specialolympics
specialolympics
specialolympics
specialolympics
specialolympics

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom