Megújúl a Magyar Speciális Olimpia Szövetség honlapja!

Az új felületen a rendezettebb tartalmi rész mellett az eseményeket naptárnézetben is meg tudjátok nézni! Ide kattintva elkezdhetitek használni!

Kedves Tagszervezetek!

Megújul a versenyengedélyek kiadásának rendje. Mostanáig adott év február utolsó napjáig voltak érvényesek a kiállított kártyák, tehát február végéig meg kellett küldeni a kártya megújításhoz szükséges dokumentumokat és a tagdíjat, így március 1-vel lettek érvényesítve az engedélyek.

Az új rendszer szerint adott év végéig (12.31) meg kell küldeni az igényeket, hogy a következő év január 1-től kapjátok meg az új kártyákat.

 Fontos: 2024. január 1től - 2024. december 31-ig lesznek érvényesek az engedélyek /kártyák/

A 2023-as évre kiadott és még kiadásra váró ez évre szóló engedélyek 2024. február 28-ig lesznek érvényesek, de a rendszer átállása miatt, kérünk minden kedves tagszervezetet, hogy a 2024. évi versenyengedély kérelmeket 2023. december 31-ig küldjék meg Nekünk.

Fizetés: adott év március hó 31-ig esedékes megfizetni a tagdíjat és kártya díjat.

Megértéseteket és együttműködéseteket előre is köszönjük szépen.


 Ifjúsági innovációs pályázatok 

A Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség (SOI) ifjúsági innovációs pályázati lehetőséget hirdet


 

Október első hétvégéjén országos tornaversenyt és utánpótlás toborzást tartottunk a DKSE
Tornacsarnokban, ahol 4 egyesület 24 versenyzője mutatta be gyakorlatait.
Salamonné Szabó Éva (MSOSZ, torna szakágvezető):
'Nagyon nagy köszönet a DKSE Torna Szakosztályának, amiért mindig szeretettel fogadnak
bennünket! A verseny a 2023-as berlini Speciális Olimpia Nyári Világjátékok egyik felkészítő
eseménye volt.
Nagy örömmel láttam, hogy a válogatott keret tagjainak nagy része a nyári edzőtáborban
megbeszélt koncepció alapján folytatta saját egyesületében a felkészülést, aminek meg is lett
az eredménye. Sokkal szebb és magabiztosabb gyakorlatokat láthattunk, mint a tavaszi
versenyen, nemcsak tőlük, de a többi versenyzőtől is. A pontozó bírók is megjegyezték, hogy
határozottan érzékelhető a fejlődés. Ezzel a versennyel egyben bemutatkoztunk olyan
többségi edzők és speciális iskolai szakemberek számára, akik a későbbiekben csatlakoznának
a torna szakágunkhoz. Nagyon szeretnénk a torna szakágat bővíteni, további egyesületeket
bevonzani, az utánpótlás bázist növelni, erősíteni."
Fotó: Csomor-Németh Lili
Egyesületek és felkészítők:
Flexi Team Aerobik Klub – Eger - Deák Edina
Életjel Alapítvány/SOFI – Budapest – Németh Gyöngyi
Albertirsai Irmák Sprint SE (Szentendre, Csobánka) – Salamonné Szabó Éva
„Mozdulj Diák” DSE – Dunaújváros – Salamonné Szabó Éva

EREDMÉNYEK
NŐK – I. szint – 1.kcs.
Ugrás:

  1. Sáfár Virág – 18,5625
  2. Schmidt Vivien– 17,95
  3. Bakcsi Kiara – 17,0625
  4. Forgács Henrietta – 15,55
  5. Felemáskorlát:
  6. Sáfár Virág – 19,1625
  7. Schmidt Vivien – 16,8875
  8. Forgács Henrietta – 15,25
  9. Bakcsi Kiara – 15,175



Gerenda:

  1. Sáfár Virág – 19,1375
  2. Schmidt Vivien – 16,775
  3. Bakcsi Kiara – 16,75
  4. Forgács Henrietta – 16,125


Talaj:

  1. Sáfár Virág – 18,6125
  2. Forgács Henrietta – 16,0625
  3. Bakcsi Kiara – 15,025
  4. Schmidt Vivien – 13,5


Összetett:

  1. Sáfár Virág
  2. Schmidt Vivien
  3. Forgács Henrietta
  4. Bakcsi Kiara


NŐK – I. szint – 2.kcs.
Ugrás:

  1. Schmidt Petra – 18,85
  2. Nagy Napsugár – 17,75
  3. Schahay Kiara – 17,7
  4. Koszta Melani – 17,5375
  5. Novák Alexandra – 17,05


Felemáskorlát:

  1. Schmidt Petra – 18,8125
  2. Koszta Melani – 18,1375
  3. Novák Alexandra – 17,4875
  4. Nagy Napsugár – 17,375
  5. Schahay Kiara – 16,4875



Gerenda:

  1. Nagy Napsugár – 18,25
  2. Schahay Kiara – 18,0375
  3. Schmidt Petra – 18,0125
  4. Novák Alexandra – 17,5
  5. Koszta Melani – 17,175



Talaj:

  1. Nagy Napsugár – 17,525
  2. Schahay Kiara – 16,8375
  3. Schmidt Petra – 16,325
  4. Koszta Melani – 15,5
  5. Novák Alexandra – 15,05



Összetett:

  1. Nagy Napsugár
  2. Schmidt Petra
  3. Schahay Kiara
  4. Koszta Melani
  5. Novák Alexandra



NŐK – I. szint – 3.kcs.
Ugrás:

  1. Gulyás Noémi – 18,95
  2. Ferenczi Rebeka – 17,71
  3. Figeczki Márta – 16,3125
  4. Bálint Orsolya – 15,55


Felemáskorlát:

  1. Gulyás Noémi – 18,725
  2. Bálint Orsolya – 17,2625
  3. Figeczki Márta – 16,4625
  4. Ferenczi Rebeka – 13,875



Gerenda:

  1. Gulyás Noémi – 19,325
  2. Ferenczi Rebeka – 18,7625
  3. Figeczki Márta – 18,3375
  4. Bálint Orsolya – 15,675



Talaj:

  1. Gulyás Noémi – 19,4
  2. Figeczki Márta – 18,1625
  3. Ferenczi Rebeka – 17,33
  4. Bálint Orsolya – 17,05


Összetett:

  1. Gulyás Noémi
  2. Ferenczi Rebeka
  3. Figeczki Márta
  4. Bálint Orsolya



NŐK – II. szint
Ugrás:

  1. Latinovics Lívia – 19,2375
  2. Lieber Nikolett – 19,225
  3. Surnyák Patrícia – 19,0375
  4. Sztahó Anikó – 18,925
  5. Balogh Rita Kitti – 18,5875


Felemáskorlát:

  1. Latinovics Lívia – 19,0875
  2. Lieber Nikolett – 17,675
  3. Sztahó Anikó – 17,6625
  4. Balogh Rita Kitti – 17,5125
  5. Surnyák Patrícia – 16,9375


Gerenda:

  1. Latinovics Lívia – 18,675
  2. Lieber Nikolett – 18,425
  3. Balogh Rita Kitti – 17,4755
  4. Sztahó Anikó – 16,7875
  5. Surnyák Patrícia – 16,4625


Talaj:

  1. Latinovics Lívia – 18,9875
  2. Surnyák Patrícia – 18,8375
  3. Lieber Nikolett – 18,5125
  4. Balogh Rita Kitti – 16,65
  5. Sztahó Anikó – 16,35



Összetett:

  1. Latinovics Lívia
  2. Lieber Nikolett
  3. Surnyák Patrícia
  4. Balogh Rita Kitti
  5. Sztahó Anikó



NŐK – III. szint
Ugrás: 1.Rátkai Lili
Felemáskorlát: 1.Rátkai Lili
Gerenda: (Rátkai Lili – Alacsony gerendán mutatta be a gyakorlatot, pedig III-as szinten
magas gerenda az előírás.)
Talaj: 1.Rátkai Lili

EREDMÉNYEK

FÉRFIAK – I. szint
Talaj:

  1. Boromisza Krisztofer – 19,15
  2. Matskássy Pál – 19,075
  3. Bíró Dominik – 17,75


Lólengés:

  1. Boromisza Krisztofer – 19,45
  2. Matskássy Pál – 19,275


Gyűrű:

  1. Boromisza Krisztofer – 19,65
  2. Matskássy Pál – 19,2



Ugrás:

  1. Boromisza Krisztofer – 19,325


2 Matskássy Pál – 19,075

  1. Bíró Dominik – 18,75


Párhuzamoskorlát:

  1. Boromisza Krisztofer – 19,425
  2. Matskássy Pál – 19,2


Nyújtó:

  1. Matskássy Pál – 18,95
  2. Boromisza Krisztofer – 18,525


Összetett:

  1. Boromisza Krisztofer
  2. Matskássy Pál



FÉRFIAK – II. szint
Talaj:

  1. Holdosi Károly – 19,35
  2. Kóródi Péter – 19,175


Lólengés:

  1. Holdosi Károly – 19,175
  2. Kóródi Péter – 19,025


Gyűrű:

  1. Holdosi Károly – 19,425
  2. Kóródi Péter – 19,25


Ugrás:

  1. Holdosi Károly – 19,4
  2. Kóródi Péter – 19,075


Párhuzamoskorlát:

  1. Kóródi Péter – 19,15
  2. Holdosi Károly – 19,025


Nyújtó:

  1. Holdosi Károly – 19,35
  2. Kóródi Péter – 18,4


Összetett:

  1. Holdosi Károly
  2. Kóródi Péter

Dominik talaj EgyéniLilkó nemakárhogy ül EgyéniPali ülőtartás EgyéniSofi Gyöngyi EgyéniVirág bejelentkezés korlát én háttal EgyéniVirág korlát Egyéniválogatott én mikrofonnal Egyéni

Keresés

Támogatás

Tisztelt Szimpatizánsok, Szurkolók, Családtagok, Barátaink!
Ha tehetik, kérjük, hogy támogassák adójuk 1%-ával a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolóit! Köszönjük!
Adószám: 19157935-1-42

 Kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=Fcq7EZK5swM

Híreink

  • Mind
  • "Szállj Be Te Is"
  • Alpesi Sí
  • Asztalitenisz
  • Atlétika
  • Berin2022
  • Berlin2022
  • Beszámoló
  • Bocsa
  • Bowling
  • Családi Program
  • DownDay
  • Elnökség
  • Elnökségi Határozatok
  • Gyorskorcsolya
  • Görkorcsolya
  • Hírek
  • Hófutás
  • Ifjúsági Projekt
  • Judo
  • Kerékpár
  • Kosárlabda
  • Kézilabda
  • Labdarúgás
  • MATP
  • Média Megjelenések
  • Műkorcsolya
  • Tenisz
  • Tollaslabda
  • Torna
  • Versenykiírás
  • Versenynaptár
  • Úszás
Még több Shift + kattintás és az összes megjelenik load all

Kiemelt Főtámogatók

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 

Támogatóink

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 

Támogatók

special olympics
Szerencsejáték Service
Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
special olympics
special olympics
 
 

Támogatói Élsportszövetségek, Klubok

Magyar Úszó
Szövetség
Magyar Tenisz
Szövetség
Magyar Judo
Szövetség
Magyar Kézilabda
Szövetség
special olympics
Magyar Országos Korcsolyázó
Szövetség
special olympics
special olympics
 
 

Együttműködő Élsportszövetségek

Magyar Asztalitenisz
Szövetség
Magyar Floorball
Szövetség
Magyar Golyósportok
Szövetség
Magyar Görkorcsolya
Szövetség
Magyar Tollaslabda
Szövetség
Magyar Torna
Szövetség
 
 

Együttműködő partnerek

Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar • ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola • Hajdúdorogi Metropolitai Egyház • Miskolci Egyházmegye • Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központ • Szentes Polgármesteri Hivatala • Testnevelési Egyetem

Média támogatók

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 
specialolympics
specialolympics
specialolympics
specialolympics
specialolympics

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom