Megújúl a Magyar Speciális Olimpia Szövetség honlapja!

Az új felületen a rendezettebb tartalmi rész mellett az eseményeket naptárnézetben is meg tudjátok nézni! Ide kattintva elkezdhetitek használni!

Kedves Tagszervezetek!

Megújul a versenyengedélyek kiadásának rendje. Mostanáig adott év február utolsó napjáig voltak érvényesek a kiállított kártyák, tehát február végéig meg kellett küldeni a kártya megújításhoz szükséges dokumentumokat és a tagdíjat, így március 1-vel lettek érvényesítve az engedélyek.

Az új rendszer szerint adott év végéig (12.31) meg kell küldeni az igényeket, hogy a következő év január 1-től kapjátok meg az új kártyákat.

 Fontos: 2024. január 1től - 2024. december 31-ig lesznek érvényesek az engedélyek /kártyák/

A 2023-as évre kiadott és még kiadásra váró ez évre szóló engedélyek 2024. február 28-ig lesznek érvényesek, de a rendszer átállása miatt, kérünk minden kedves tagszervezetet, hogy a 2024. évi versenyengedély kérelmeket 2023. december 31-ig küldjék meg Nekünk.

Fizetés: adott év március hó 31-ig esedékes megfizetni a tagdíjat és kártya díjat.

Megértéseteket és együttműködéseteket előre is köszönjük szépen.


 Ifjúsági innovációs pályázatok 

A Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség (SOI) ifjúsági innovációs pályázati lehetőséget hirdet


 

Egy nagy álom vált valóra szeptember 28-án Juhász József judo szakágvezető és Juhász Dániel judo szakágvezető-helyettes szakmai pályafutásában. Hivatalosan is átadták ugyanis a főváros XVIII. kerületében működő Pestszentlőrinc-Kassa Sportegyesület szervezésében azt a judotermet, amelyet már oly régóta szerettek volna megvalósítani.

Az épületben háromszáz négyzetméternyi tatamifelületen ép és értelmi fogyatékossággal élő judosok készülhetnek együtt. A Pestszentlőrinc-Kassa Sportegyesület már negyven éve oktatja a sportágat, az utánpótlás-neveléstől a nemzetközi szintű versenyzésig, óvodástól a felnőtt korig, ép és fogyatékossággal élő gyermekek számára egyaránt. Egyedülálló integrációs programjukkal az egyesületnél bebizonyították, hogy a sportoktatást integrációs keretek között is lehet hatékonyan művelni.

Jelenleg ötven-hatvan versenyző jár rendszeresen edzeni hozzájuk, és a jövőben szeretnék ezt a létszámot megduplázni.

Az ünnepélyes ceremónián tiszteletét tette Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke, Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke, valamint Kőrös Péter, a 18. kerületi Önkormányzat alpolgármestere.

Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőre Berlinben rendezik meg a Speciális Olimpia Nyári Világjátékokat, amelyen négy versenyző is ott lehet majd a lőrinciek közül.

Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke az egyesület alapítójának, Juhász Józsefnek az elévülhetetlen szerepét méltatta, majd az átadás alkalmából ötven judogival ajándékozta meg a pestszentlőrinci klubot.

A beszédeket követően integrált edzést celebrált Kovács Mihály Világjátékok-érmes versenyző a szép számmal összegyűlt csapatnak, a lelkes társaknak. Misu hazánk első Down-szindrómával élő, OKJ-okleveles edzője.

Forrás: judoinfo.hu

 

308813182 138440115582191 1784412587246734190 n309324165 511736607627164 8706436480072971852 n309414769 511736810960477 198605283075827666 n309629674 138440095582193 8217189243719216692 n309633549 511736707627154 5071770291092755455 n309656148 511736767627148 7858896661677037315 n309905210 511736860960472 6326381945165436105 n309969477 511736347627190 3111252597024689954 n

Keresés

Támogatás

Tisztelt Szimpatizánsok, Szurkolók, Családtagok, Barátaink!
Ha tehetik, kérjük, hogy támogassák adójuk 1%-ával a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolóit! Köszönjük!
Adószám: 19157935-1-42

 Kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=Fcq7EZK5swM

Híreink

  • Mind
  • "Szállj Be Te Is"
  • Alpesi Sí
  • Asztalitenisz
  • Atlétika
  • Berin2022
  • Berlin2022
  • Beszámoló
  • Bocsa
  • Bowling
  • Családi Program
  • DownDay
  • Elnökség
  • Elnökségi Határozatok
  • Gyorskorcsolya
  • Görkorcsolya
  • Hírek
  • Hófutás
  • Ifjúsági Projekt
  • Judo
  • Kerékpár
  • Kosárlabda
  • Kézilabda
  • Labdarúgás
  • MATP
  • Média Megjelenések
  • Műkorcsolya
  • Tenisz
  • Tollaslabda
  • Torna
  • Versenykiírás
  • Versenynaptár
  • Úszás
Még több Shift + kattintás és az összes megjelenik load all

Kiemelt Főtámogatók

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 

Támogatóink

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 

Támogatók

special olympics
Szerencsejáték Service
Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
special olympics
special olympics
 
 

Támogatói Élsportszövetségek, Klubok

Magyar Úszó
Szövetség
Magyar Tenisz
Szövetség
Magyar Judo
Szövetség
Magyar Kézilabda
Szövetség
special olympics
Magyar Országos Korcsolyázó
Szövetség
special olympics
special olympics
 
 

Együttműködő Élsportszövetségek

Magyar Asztalitenisz
Szövetség
Magyar Floorball
Szövetség
Magyar Golyósportok
Szövetség
Magyar Görkorcsolya
Szövetség
Magyar Tollaslabda
Szövetség
Magyar Torna
Szövetség
 
 

Együttműködő partnerek

Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar • ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola • Hajdúdorogi Metropolitai Egyház • Miskolci Egyházmegye • Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központ • Szentes Polgármesteri Hivatala • Testnevelési Egyetem

Média támogatók

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 
specialolympics
specialolympics
specialolympics
specialolympics
specialolympics

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom