Július 24-én ért véget szövetségünk válogatott tornatábora.
Kemény munka (napi 5,5-6 óra edzés), maradandó élmények, csodálatos érzések... Így jellemezhetnénk dióhéjban ezt az 5 napot.
A tábor utolsó előtti napja külön említést érdemel. Délelőtt lehetőségük volt versenyzőinknek megnézni a DKSE legeredményesebb tornászainak - Kovács Zsófiának, Makovics Mirtillnek, Mayer Grétának és Makai Lillának - edzését, ami már önmagában fantasztikus és motiváló esemény volt. Az edzés befejeztével a 4 lány csatlakozott a mieinkhez, és együtt, közösen végigcsinálták a bemelegítést. Majd fokozva a hatást, mint "segédedzők" kapcsolódtak be a mi munkánkba, mintaszerűen bemutatták az adott mozdulatokat, elemeket, és szakmai tanácsokkal látták el tornászainkat. Mindezt szerényen, kedvesen, elfogadással, szeretettel....
Salamonné Szabó Éva szakágvezető elmondta, hogy a tábor minden résztvevője nevében nagyon köszönik a lányoknak és edzőjüknek, Trenka Jánosnak a nyitottságát, a lehetőséget és az élményt!!! Sokáig fognak még ebből "táplálkozni".