Szövetségünk november utolsó hétvégéjén, kétnapos országos versenyt rendezett Dunaújvárosban a tornászok számára, amelyen értelmi fogyatékossággal élő és tanulásban akadályozott sportolók indultak, különböző szinteken.
A torna népszerű szakágnak számít már évek óta, hiszen a versenyzők az edzéseken, a gyakorlatok segítségével elsajátíthatják a helyes testtartást, a mozgást és ez sikerélményeket adhat nekik. A torna összetettsége miatt nem egyszerű feladat legyőzni a félelmüket és megtanulni a bonyolult gyakorlatokat, de a legtöbben nagyon szeretik és élvezik a mozgás örömét. Dunaújváros immár második alkalommal adott otthont ennek az eseménynek, amelyen ezúttal 4 egyesület: az Integra Agria-Eger, az Irmák SE-Csobánka, az Életjel Alapítvány-Budapest, és a „Mozdulj Diák” DSE-Dunaújváros tornászai mérték össze tudásukat a különböző szereken. Sajnos a darvastóiak nem tudtak most eljönni, pedig nagyon vártuk őket. Nagy örömünkre azonban a már rutinos versenyzők mellett sok újonc is szerepelt a versenyen. Összesen közel harmincan jelentkeztek a gyakorlatok bemutatására. Ez a szakág erős jelenlétét jelzi. Dunaújvárosban mindig remek körülmények fogadnak minket, és ez most sem volt másként.
Az országos bajnokság első napját megtisztelte jelenlétével Dr. Jády György MSOSZ országos sportigazgató, Szabó Attila MSOSZ társelnök, valamint Alpekné Major Valéria, a dunaújvárosi Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI igazgatónője. A megnyitón Szabó Attila köszöntötte a megjelenteket, Alpekné Major Valéria pedig megnyitotta a versenyt. A szombati versenyt a Dunaferr SE fiú utánpótlás tornászainak bemutatója színesítette. A fiúk nagyon ügyesek, szuperek voltak, csak gratulálni tudunk nekik.
Az első nap a divízionáló versenyen, a második nap pedig a döntőben mérettették meg magukat a résztvevők. A lányok ugrásban, felemáskorláton, gerendán, talajon; a fiúk pedig talajon, gyűrűn, ugrásban, lólengésben, nyújtón, és párhuzamos korlátban ügyeskedtek, képességeik és felkészültségük szerint két különböző nehézségi szinten. Már önmagában az nagy teljesítmény, hogy képesek megtanulni ennyi gyakorlatot.
Emberpróbáló ez a verseny, hisz mindkét nap, minden szeren többször is végrehajtják a versenyzők a gyakorlatokat: az általános bemelegítésnél, a szólítások előtti szerenkénti bemelegítésnél, majd a szólításnál is. Így mindenki, aki végigküzdi ezt a két napot, győztesnek érezheti magát. Hajdu László szakágvezető az egri Nagy Alexandra és Szthó Anikó, valamint a budapesti Kovács Szilvia produkcióját emelte ki, a három lány gyakorlata a jók között a legjobb volt a szakember szerint.
A második nap Dobi Zoltán MSOSZ elnökségi tag kísérte végig a küzdelmeket. Az eredményhirdetésen nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat Kovács Zsófia, a Dunaferr Európa-bajnoki ezüstérmes, világkupa-győztes, olimpikon tornásza, valamint edzője, a Dunaferr Tornaszakosztályának vezetőedzője, Trenka János. Nagy megtiszteltetés, hogy mindketten részt vettek az érmek átadásában, és kedves gesztus, hogy Zsófi minden résztvevőnek autogrammal ellátott fotót ajándékozott. Ő sokak példaképe. A közelgő ünnepek alkalmából minden versenyzőnek kis ajándékkal kedveskedett Salamonné Szabó Éva, a „Mozdulj Diák” DSE elnöke és edzője.
Küzdelmes, ugyanakkor megindító hangulatú verseny volt, hisz a torna szakág, olyan, mint egy nagy-nagy család. Bár mindenki szeretne győzni, mégis edzők és versenyzők egyaránt, őszintén tudnak örülni az ellenfelek sikeresen végrehajtott gyakorlatainak is. Ebben az összefogásban meghatározó szerepe van Hajdu László szakágvezetőnek, és helyettesének, Kocsis Andreának.
Köszönet illeti még a Dunaferr Tornaszakosztály teljes edzői gárdáját az önzetlen segítségért!
A jövő év, már a 2019-es Abu Dhabi Nyári Világjátékok jegyében telik a tornászok számára is, hiszen már 2018-as év elején válogatóversenyek következnek. Legutóbb, a 2015-ös Los Angeles-i világeseményen összesen 4 arany, 5 ezüst és 2 bronzérmet szereztek versenyzőink. Hasonlóan sikeres folytatást kívánunk!
Szöveg:
Salamonné Szabó Éva és Szőke Viktória