
Július 2. és 6. között Cegléden megtartottuk a tollaslabda speciális válogatott edzőtáborát, amelyen a Világjátékokra benevezett Demeter Judit, Lakatos Richárd, valamint a tartalékok; Dinók Julia, és Csonti Mihály vehetett részt. A munkájukat segítették a helyi versenyzők is. A jól felszerelt, prof csarnok hat pályáján 24 sportoló edzhetett. A jól megszervezett tábor nagyon hasznos volt a válogatottak számára. Délelőttönként inkább a technikai és taktikai elemeket gyakoroltuk, illetve ügyességi feladatokat végeztünk. Délután pedig a mérkőzések mellett az alap és speciális erősítés volt a cél. A köredzésen megjelentek a súlyzók, az ugráló kötelek, az ugrógátak, illetve a saját testsúlyt használtuk fel az erősítéshez. Mindenki keményen dolgozott, elégedett lehet Sipos Béla szakágvezető és Cserni János örökös bajnok, szakágvezető helyettes
is tanítványaik formája láttán.
Köszönjük az információkat Cserni Jánosnak!