Fogadja mindenki sok szeretettel az alábbi beszámolót, amelyet Homoki Barbara, az MSOSZ ifjúsági munkacsoport tagja, ifjúsági vezető küldött.
“Az elmúlt héten a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola hitoktató nevelőtanár szakos hallgatóinál jártunk két társammal, Horváth Rékával és Képíró Beával, ahol az MSOSZ-ben végzett tevékenységeinkről beszéltünk. A beszélgetés során elsősorban az önkéntességről volt szó. Elmeséltük, hogyan kerültünk kapcsolatba a Szövetséggel és milyen programokba kapcsolódhattunk be, mint hallgatók. Őszintén beszéltünk a korai időszakban érzett gátlásainkról, és arról, hogyan oszlottak el ezek a fiataloktól és a szakemberektől kapott befogadás és szeretet által, akikkel együtt dolgozhatunk. Kiemeltük, hogy az SO-nak köszönhetően olyan nem remélt ajándékokban volt részünk, melyek a szakmai fejlődésünkhöz, a személyiség fejlődésünkhöz és az élet örömeinek a megéléséhez egyaránt hozzájárultak. Számunkra az SO-ban végzett munka már egyfajta életforma, és fontosnak érezzük, hogy a kortársaink számára bemutassuk ezt a csodálatos világot.”