Szeretettel gratulálunk Vas Máriának, aki Pro Urbe Ferencváros kitüntetésben részesült! A díjat a Ferencváros Napja 2023 rendezvényen adták át.
Vas Mária tanító, tanár, műkorcsolya-edző, sportszervező-menedzser, több mint, 40 éve dolgozik Ferencvárosban a kerületi fiatalokért. Tanári pályafutását a Kosztolányi Dezső Általános Iskolában kezdte. Az országban egyedülálló módon működő Lobogó utcai jégcsarnokban 22 éve szervezi a kerület óvodásainak, iskolásainak jeges sportéletét. A legkisebbeket 20 évig tanította korcsolyázni. Ebben az évben a huszonkettedik szezonját tölti a jégen az iskolás korosztállyal, hattól tizennyolc éves korig, ez által a kerület fiataljait olyan egészségmegőrző, szabadidős tudással és tevékenységgel ajándékozza meg, amelyet egész életükben használhatnak. Évente közel ezer gyermek fordul meg óráin. Számára a korcsolya nem csupán egy sport a sok közül, hanem fejlesztési területek sokasága. Meggyőződése szerint, akkor szolgálhatjuk a valódi esélyegyenlőséget a Ferencvárosban élő fiatalok számára, ha minél több plusszal járulunk hozzá életük legfogékonyabb időszakához.
Az elmúlt két évtizedben a korcsolyaoktatás lebonyolítása mellett ő szervezi a kerület szabadidős jeges rendezvényeit is.
Végtelen energiájából jut az élsport felkészítésre is. 18 éve az értelmi fogyatékossággal élő sportolókat tömörítő, Magyar Speciális Olimpia Szövetség edzője. Munkáját önkéntesként, szabadidejében végzi. A nemzetközi versenyeken megszerzett 26 érem nagy része a kerületben tanuló értelmi fogyatékossággal élő és tanulásban akadályozott fiatalok nyakába került, akik a Lobogó utcai pályán tették meg első lépéseiket a jégen.
Vas Mária a Ferencvárosi „deák” Közalapítvány kuratóriumi tagjaként is aktívan hozzájárul a kerületi hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok előmeneteléhez.

20231204 192750

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom