Hihetetlen dolog történt 2018. december 15-én az MSOSZ 10. jubiláló hófutó versenyén Budapesten, az időjárás kegyeibe fogadta a sporttalálkozót: esett a hó! Sajnos maga a hófutó verseny igen gyér érdeklődés mellett zajlott, csupán a Kőszeg – Wink PSC és a Tiszakécskei GYDSE sportolói vettek részt a rendezvényen, ők azonban annál nagyobb örömmel fogadták a fővárosban aznap reggelre megérkezett havat. Összesen 22 hófutó mérettette meg magát 100-, 200-, 400-, és 4 x 100 m-es távokon. A helyszín immáron másodszor a Haller Park volt, annak tőszomszédságában lévő Bp. IX. Kerületi József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tornatermében pedig az öltözködési és melegedési lehetőség, valamint a díjátadó is, köszönhetően Dr. Gencsev Plámenné igazgatónő támogatásának. A hófutók között többen most álltak először rajtvonal mögé, de akadtak köztük régi harcosok, sőt Világjátékon győztes kőszegi hófutó, Kurucz Tamás személyében, aki a fő számában most is bizonyította, hogy a kiváló formában van, a 100 m-es hófutás I. divízióját ezúttal is megnyerte. A tiszakécskei csapat legeredményesebb sportolója, a papírformát hozva ezúttal is Lakatos Márió volt, aki szédületes sebességgel, és nagy taktikai tudásáról téve bizonyosságot nyerte meg hófutó számait 200-, és 400 m-en, valamint a 4 x 100 m-es váltóban is győzelemhez segítette csapatát. 17 divízióban hirdetünk győztest, és ezúttal is a váltó versenyek bizonyultak a legizgalmasabbnak. Szerencsére, mint eddig szinte minden alkalommal sérülés- és balesetmentesen zajlott le a verseny, ez nem csak a sportolók fegyelmének és sportszerűségének, de az alapos felkészítésnek is köszönhető. A verseny lebonyolításában segítségemre voltak Bakos István, Bakos Zsolt, Kovács Gyula, és Máté Árpád. Az érmeket a hidegben kipirult arcú versenyzők megérdemelten vehették át a tornaterem kellemes melegében. Kovács Gyula a Budapesti BEAC – Diószeghy legendás edzőjének záró szavaival búcsúzom, miszerint mindenki sportoljon, mintsem sorban álljon a patikában, utalva a jelenlévő fiatalok sport iránti alázatára, mert azzal, hogy télen is sportolnak, már megtették a maguk részéről a legfontosabbat, hogy elkerüljék a betegségeket. Ezen intő és megfontolandó szavakkal karöltve kívánok minden MSOSZ sportolónak, edzőnek és vezetőnek eredményes és boldog új esztendőt, leginkább szorítva a 2019-ben az Egyesült Arab Emírségekben megrendezésre kerülő XV. Világjátékokon résztvevő magyar sportolóknak. Wimmer László MSOSZ hófutás szakágvezető

Keresés

Írjon nekünk!

Küldés

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom