Április 23-án Budapesten, a Margitszigeti Atlétikai Centrumban volt a 2016-os év első atlétika versenye. Rekord létszámú versenyző gyűlt össze ezen a csodálatos helyen. 11 tagszervezet 173 sportolója sorakozott fel a megnyitó ünnepségen. A rendezvényt Wiesnerné Oravecz Éva elnökségi tag nyitotta meg. Jelen volt még dr. Jády György országos igazgató is. A csapatok tapssal köszöntötték egymást: 1. Csalogány DSE Budapest 2. Hársfa SE Budapest 3. Irmák Sprint SE Csobánka 4. Kastély SE Diósjenő 5. Szivárvány SE Hódmezővásárhely 6. Bárczi DSK Homok 7. Csalogány DSE Hódmezővásárhely 8. HÉV alapítvány Nagykőrös 9. Putnoki Ászok Putnok 10. Liget Otthon SE Szolnok 11. Gyermekekért DSE Tiszakécske A sikeres verseny lebonyolítása a kiváló versenybíróknak is köszönhető volt, név szerint: Srp Miklós válogatott, olimpiai kerettag atlétának, Srp Gyulának, Halász Gábornak, Antal Zsófiának, Pokol Barbarának, Hajdú-Ráfis Lucának. Nagyszerű önkéntesek is segítettek mindenhol, ahol csak kellett. A diákok a „Szállj be te is!” programnak köszönhetően érkeztek három budapesti középiskolából (Budai Középiskola, Móricz Zsigmond Gimnázium, Magyar Hajózási Szakközépiskola). Nagy örömömre egy nagyon kedves hölgy, Bátori Ildikó munka nélkül maradt. Ildikó volt az egészségügyi megbízott. Az eredményhirdetésen a létesítmény vezetője Gulyásné Beloberk Éva is adott át érmeket. Délután 4 óra körül közvetlen segítőimmel (Tóth Tiborné, Wiesnerné Oravecz Éva, Kovács Tibor, Werni Gábor) megállapítottuk, hogy ez maratoni volt. De a mosoly a sportolók és az edzők arcán minden nehézséget feledtetett. Köszönöm a kiváló versenyzést, a türelmet, a kitartást, mindnyájatok munkáját! Szautner Mihály szakágvezető Az eseményről készült képgaléria megtekinthető a Speciális Olimpia facebook oldalán ide kattintva.

Keresés

Írjon nekünk!

Küldés

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom