Megújúl a Magyar Speciális Olimpia Szövetség honlapja!

Az új felületen a rendezettebb tartalmi rész mellett az eseményeket naptárnézetben is meg tudjátok nézni! Ide kattintva elkezdhetitek használni!

Kedves Tagszervezetek!

Megújul a versenyengedélyek kiadásának rendje. Mostanáig adott év február utolsó napjáig voltak érvényesek a kiállított kártyák, tehát február végéig meg kellett küldeni a kártya megújításhoz szükséges dokumentumokat és a tagdíjat, így március 1-vel lettek érvényesítve az engedélyek.

Az új rendszer szerint adott év végéig (12.31) meg kell küldeni az igényeket, hogy a következő év január 1-től kapjátok meg az új kártyákat.

 Fontos: 2024. január 1től - 2024. december 31-ig lesznek érvényesek az engedélyek /kártyák/

A 2023-as évre kiadott és még kiadásra váró ez évre szóló engedélyek 2024. február 28-ig lesznek érvényesek, de a rendszer átállása miatt, kérünk minden kedves tagszervezetet, hogy a 2024. évi versenyengedély kérelmeket 2023. december 31-ig küldjék meg Nekünk.

Fizetés: adott év március hó 31-ig esedékes megfizetni a tagdíjat és kártya díjat.

Megértéseteket és együttműködéseteket előre is köszönjük szépen.


 Ifjúsági innovációs pályázatok 

A Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség (SOI) ifjúsági innovációs pályázati lehetőséget hirdet


 

Július 4-én rendeztük meg a 15. Eunice Kennedy Shriver Emléknapot Diósjenőn, szövetségünk alapításának helyszínén. A művészeti- és sportnap ezúttal is az integráció és az elfogadás jegyében telt. Az esemény a Magyar Speciális Olimpia Szövetség, a Dr. Göllesz Viktor Otthon Diósjenő intézménye, valamint a Kastély SE szervezésében valósult meg.

További támogatók: Polgármesteri Hivatal Diósjenő, a Diósjenői Katolikus Karitasz, a Boltív-Bau Kft., a Nestlé Hungária Kft.

A különleges napon 9 szakág részvételével zajlottak a MSOSZ sportági bemutatói.
Lehetett asztaliteniszezni, judozni, kézilabdázni, kosárlabdázni, focizni, bocsázni
teniszezni, de ki lehetett próbálni a sí és a hófutás nyári változatát is.
Népszerűsítő kiadványaink felvonultatása mellett a Családi Program Hálózat és a Kölyök
Sportoló Program is bemutatkozott, sőt szakembereink érzékenyítő játékokkal, feladatokkal és
kézműveskedéssel, fejlesztő foglakozásokkal várták a kedves érdeklődőket.
Az együvé tartozás és a különbségek nélküli élet jelképeként egy 1 km-es futással és kerékpározással egybekötött demonstrációval tisztelegtünk Kennedy asszony munkássága előtt. Az akcióban résztvevők: speciális olimpikonok, edzők, szimpatizánsok a program
megnyitójára érkeztek meg a színpadhoz, élükön Szabó Linda Világjátékok-ezüstérmes speciális olimpikon labdarúgóval, Kiss Tamás Világjátékok-aranyérmes speciális olimpikon asztaliteniszezővel, Mednyánszki Szilvia világbajnok kajakossal, és Wei Xiang támogatóval, akik futva vitték kezükben az olimpiai fáklyát.

Az ünnepélyes megnyitón a következő személyek köszöntötték a jelenlévőket:

  • Fehérvári Hajnalka, a Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye igazgatója,
  • Lengyel Lajos MSOSZ elnök,
  • Schmitt Pál, korábbi köztársasági elnök, a MOB tiszteletbeli elnöke, MSOSZ nagykövet,
  • Wisinger János, az MSOSZ örökös-tiszteletbeli elnöke,
  • Székely József Ede, Diósjenő polgármestere
  • valamint Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának elnöke.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Beik-Sike Ildikó MSOSZ társelnök, Orbán-Sebestyén Katalin MSOSZ társelnök, az MSOSZ elnökségi tagjai, Kárpáti Orsolya nemzetközi igazgató, a sportágakat irányító szakágvezetők, az MSOSZ programvezetői, munkatársai, állandó önkéntesei, továbbá Dr. Szabó Balázs támogató, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. képviseletében. Az intézmények részéről részt vett az eseményen Bakos Edina, az SZGYF Fejlesztő Foglalkoztatási Osztály-Esélyteremtési Főosztály osztályvezetője, Virányiné Szabó Zsuzsanna, az SZGYF Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kirendeltségének igazgatója, Révfy Péterné, az Ipolypart Integrált Szociális Intézmény Nógrád Vármegye Ludányhalászi intézményvezető-helyettese, Szelesné Pusztai Szilvia, a Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye Balassagyarmat intézményvezető helyettese, Tolnai Kinga, a Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye Balassagyarmat részlegvezetője, Ferenczi Tünde diósjenői telephelyvezető, Nándori Andrea berceli telephelyvezető, Hodbabni Mónika berceli támogatott lakhatás vezető, Katona László elnök, az ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület Balassagyarmat elnöke, valamint Fábri Lászlóné, a szervezet alelnöke.
A közel hét órás program koncertekkel ért véget. Fellépett a Hajni és Tomi formáció, Baby Gabi, Dj Dominique-Várkonyi Attila, valamint Csepregi Éva is, de a napot az értelmi fogyatékossággal élő művészeti csoportok produkciói is színesítették. Így a színpadon üdvözölhettük a diósjenői, a ludányhalászi, a berceli, a putnoki, valamint a vámosmikolai intézetek képviselőit is, akik tánccal, verssel, színdarabbal, énekkel, zenével, tornával és zumbával szórakoztatták a közönséget.

Kivételesen felemelő pillanatokat élhettünk át Csepregi Éva és a diósjenői Gaudate Jelnyelvi Kórus közös produkciója, a „Kézenfogva élsz” című MSOSZ Himnusz alatt, továbbá Baby Gabi és a Dr. Göllesz Viktor Otthon Diósjenő jelelő kórusa által előadott „Hinni mindig kell” című dal előadása alatt.

A rendezvényen megemlékeztünk a nemzetközi mozgalom alapítójáról, Eunice Kennedy Shriver asszonyról is. Az eseménynek nevet adó hölgy a legendás Kennedy-család tagja volt, John Fitzgerald Kennedy elnök húga, politikusnő, polgárjogi aktivista, producer.

Kennedy asszony élete és munkássága példázza azt, hogyan tudja egy ember mások életét megváltoztatni, hogyan tudja mindannyiunk életét jobbá tenni.

2009-es távozása óta az EKS napok célja, hogy együtt ünnepeljük Eunice asszony rettenthetetlen bátorságát és hatását a világra; inspiráljuk a vezetők eljövendő generációját arra, hogy szenvedéllyel és elszántsággal építsék az új világot.

Eunice Kennedy Shriver elképzelése – mely végül megváltoztatta a világot – az volt, hogy az értelmi fogyatékossággal élő embereknek hangot kell adni. A világnak meg kell mutatni, hogy ezek az emberek megérdemlik, hogy méltósággal, tisztelettel és igazsággal bánjanak velük – s ezt pedig világosan, tisztán és drámaian megtehetjük a sportpályákon. A sporton keresztül demonstrálhatják vágyaikat, örömüket és versenyképességüket – egy szóval humanitásukat.

Fotó: eM. Soós György

Szöveg: Szőke Viktória

449529353 990287116438775 5192617479900308314 n449719130 990065716460915 5641554880025574815 n449719747 990768703057283 2000384046263680314 n449729498 990287079772112 7881521936194903416 n449765770 990287129772107 6117609096952296733 n449925289 990355186431968 3956370156872043480 n450048214 990287149772105 6371832932730414704 n

Keresés

Támogatás

Tisztelt Szimpatizánsok, Szurkolók, Családtagok, Barátaink!
Ha tehetik, kérjük, hogy támogassák adójuk 1%-ával a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolóit! Köszönjük!
Adószám: 19157935-1-42

 Kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=Fcq7EZK5swM

Híreink

  • Mind
  • "Szállj Be Te Is"
  • Alpesi Sí
  • Asztalitenisz
  • Atlétika
  • Berin2022
  • Berlin2022
  • Beszámoló
  • Bocsa
  • Bowling
  • Családi Program
  • DownDay
  • Elnökség
  • Elnökségi Határozatok
  • Gyorskorcsolya
  • Görkorcsolya
  • Hírek
  • Hófutás
  • Ifjúsági Projekt
  • Judo
  • Kerékpár
  • Kosárlabda
  • Kézilabda
  • Labdarúgás
  • MATP
  • Média Megjelenések
  • Műkorcsolya
  • Tenisz
  • Tollaslabda
  • Torna
  • Versenykiírás
  • Versenynaptár
  • Úszás
Még több Shift + kattintás és az összes megjelenik load all

Kiemelt Főtámogatók

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 

Támogatóink

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 

Támogatók

special olympics
Szerencsejáték Service
Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
special olympics
special olympics
 
 

Támogatói Élsportszövetségek, Klubok

Magyar Úszó
Szövetség
Magyar Tenisz
Szövetség
Magyar Judo
Szövetség
Magyar Kézilabda
Szövetség
special olympics
Magyar Országos Korcsolyázó
Szövetség
special olympics
special olympics
 
 

Együttműködő Élsportszövetségek

Magyar Asztalitenisz
Szövetség
Magyar Floorball
Szövetség
Magyar Golyósportok
Szövetség
Magyar Görkorcsolya
Szövetség
Magyar Tollaslabda
Szövetség
Magyar Torna
Szövetség
 
 

Együttműködő partnerek

Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar • ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola • Hajdúdorogi Metropolitai Egyház • Miskolci Egyházmegye • Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központ • Szentes Polgármesteri Hivatala • Testnevelési Egyetem

Média támogatók

special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
special olympics
 
 
specialolympics
specialolympics
specialolympics
specialolympics
specialolympics

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom